Vágólapra másolva!
Az olasz Gianmarco Tamberi kedden este, a Nemzeti Atlétikai Központban megszerezte a számára még hiányzó címet, miután ő lett a férfi magasugrás aranyérmese a budapesti atlétikai világbajnokságon. Az atlétika jelenlegi korszakának legszórakoztatóbb alakja pedig nem akármilyen módon ünnepelte meg a győzelmét.

Tamberi 2016 elején robbant be a férfi magasugrás élmezőnyébe, amikor megnyerte a fedett pályás világbajnokságot, majd a szabadtéri Európa-bajnokságot is. A riói olimpiát azonban egy bokasérülés miatt csak a lelátóról, begipszelve nézhette végig, a sérüléssel pedig hosszú kihagyás is párosult nála. 2017-ben, majd (friss fedett pályás Európa-bajnokként) 2019-ben sem jutott be a szabadtéri világbajnokság döntőjébe, és neki igazán jól jött, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát. Az ötkarikás játékokon pedig ezt ki is használta, és

emlékezetes módon jó barátjával, Mutaz Essza Barsimmal holtversenyben olimpiai bajnok lett belőle Japánban.

Azóta pedig ismét kirobbanthatatlan az élvonalból: tavaly ugyan éppen lemaradt a vb-dobogóról, idén a csapat-Eb-n is nyerve, az egyik legjobb formában érkezett a legénybúcsúja egykori helyszínére, Budapestre a 31 éves atléta.

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., férfi, 400 m, elődöntő, Molnár Attila

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., férfi, 800 m, előfutam, Vindics Balázs

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., férfi, 800 m, előfutam, Huller Dániel

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., női, 100 m gát, előfutam, Kerekes Gréta
Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., női, 100 m gát, előfutam, Tóth Anna

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., női, 100 m gát, előfutam, Kozák Luca

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., férfi, magasugrás, döntő, Gianmarco Tamberi

Atlétikai vb, Atlétikai Világbajnokság, World Athletics, Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest, 2023. 08. 22., női, 1500 m, döntő, Faith Kipyegon

Horizontal

Ahogyan azt már az utóbbi világversenyeken megszokhattuk tőle, ezúttal is hamar jó barátságba keveredett a közönséggel. Már a vasárnapi selejtezőben is óriási ováció fogadta egy-egy nekifutását és sikeres ugrását, ám így is közel volt a drámai kiesés: a továbbjutáshoz szükséges 228 cm-es magasságot harmadszorra ugrotta csak át. A keddi döntőben aztán

már a pályára lépésénél elképesztő hangulatot teremtettek a szurkolók, majd a bemutatása és az azt követő dobolása után még inkább fellelkesítette a közönséget – és nem csupán a több tucat olasz drukkert.

Amikor ő következett, a stadionban ülő több tízezres tömeg nem tudott máshová koncentrálni, Tamberi ugyanis magára vonzotta a tekinteteket, és vastaps kísérte az ugrásait. A legelső kísérlete ugyan nem sikerült 225 cm-en, ám onnantól kezdve sorozatban négyszer is átvitte a lécet, és a 236 cm-en is sikeres első ugrásával megnyerte a világbajnoki címet Budapesten.

Gianmarco Tamberi immáron olimpiai-, Európa- és világbajnoki címvédő is Fotó: Csudai Sándor - Origo

A verseny végén megvárta, amíg az utolsó szám, a férfi 3000 m akadályfutás döntője is véget ér, majd már ünnepelve, még egy tét nélküli kísérlethez odaállt – igaz, végül a 240 cm-re helyezett léc alatt futott át, és folytatta tovább az ünneplést. De ezzel csak tovább fokozta a légkört, majd mikor már úgy tűnt, a csúcson van a hangulat,

megfürdött a vizesárokban a szintén vb-címet ünneplő Soufiane El Bakkalival és az akadáyfutásban bronzérmes Abraham Kibiwottal.

Nem maradt el a jól megérdemelt fürdőzés Forrás: AFP/Ben Stansall

A fürdőzés után ezután lekerült róla az átázott mez, és Tamberi félmeztelenül ünnepeltette magát (a program vége ellenére) a stadionban maradt szurkolókkal. Kisétált az olasz drukkerekhez, akik Barsimmal és vele is együtt fotózkodtak, és nagyon-nagyon megszeretgették a kedvencüket.

Gianmarco Tamberi a világ egyik legboldogabb embere lehetett kedden este Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt a hatalmas szeretetet pedig nagyon kevesen kapják meg, és ezt a fajta showmanséget nagyon kevesen tudják így kiélvezni a világ legősibb sportágában, az atlétikában. A legutóbbi, aki egyértelműen megtette mindezeket, ő Usain Bolt volt, a 8-szoros olimpiai- és 11-szeres világbajnok jamaicai sprinter, aki az időeredményei mellett a versenyek előtt és után mutatott produkciójával is világhírűvé vált. Ám

Bolt 2017-es visszavonulásával az atlétikából eltűnt egy ilyen húzóember,

és csak messziről tudták megközelíteni néhányan azt a show-t, amit anno a jamaicai produkált. Azonban kedden este Budapesten nyilánvalóvá vált, hogy ha valaki, hát Tamberi tényleg az az ember, aki visszaemeli az atlétikát a teljesítményeken túli szórakoztatás színpadára.

Tamberit nem akarták elengedni a közelébe került drukkerek Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt pedig csak megerősíti az a tény, amit egy olasz család árult el a szállás felé közlekedő éjszakai villamoson. A családapa elárulta, hogy csak a világbajnokság miatt utaztak Budapestre ezekben a napokban, pontosabban kizárólag Tamberi miatt tették meg ezt az utat. Pedig – mint hozzátette az apuka –

az általa nagyon szeretett atlétikából éppen a magasugrás az, amelyet a legunalmasabbnak, legérdektelenebbnek tartott, de Gianmarco Tamberi miatt sikerült megszeretnie ezt a szakágat is

az utóbbi időszakban.

Mondta mindezeket úgy, hogy az olaszok történetük legnépesebb küldöttségével, 78 fővel, köztük olimpiai- és világbajnokkal érkeztek a világbajnokságra. De hiába szerzett Leonardo Fabbri ezüstérmet, Antonella Palmisano pedig bronzérmet az elmúlt napokban, és hiába védhet címet csütörtökön Massimo Stano; Tamberi és a neki szóló buzdítás mindent és mindenkit felülmúlt. A világbajnoki címéért és a showjáért pedig nemcsak a több tucat olasz drukker lehet hálás, hanem a világ minden atlétikakedvelője.

Hatalmas szeretet övezi Olaszországban (is) Tamberit Fotó: Csudai Sándor - Origo

A budapesti atlétikai világbajnokság szerdán 10:05-től, a délelőtti programban összesen 7 magyar atléta szereplésével folytatódik a Nemzeti Atlétikai Központban.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.