Vágólapra másolva!
Meggondolta magát Rátgéber László. A női kosárlabda-válogatott Eb-hetedik helye, s a vb-ről való lemaradás után a szövetségi kapitány azt mondta: nem biztos, hogy folytatja, s lehet, hogy csak a bajnok PVSK-MiZo-nál edzősködik tovább. A jelen legsikeresebb magyar szakembere mégis elfogadta a szövetség szerződéshosszabbító ajánlatát. Egyébként ma ünnepli 35. születésnapját.

Az már a szövetség elnökségi ülése után kiderült, hogy az edző az athéni olimpiáig irányítja majd a válogatottat. Ha a csapat netán nem jut el Athénba, akkor megbízatása a 2003-as görögországi Eb-ig, illetve annak középdöntőjéig szól.

"Végül csak maradtam, mert tényleg van remény a szövetségi munka jobbá tételére" - mondta női bajnokcsapat, a PVSK-MiZo edzője. "A válogatott menedzselése ugyanis nem csak az MKOSZ elnökségének felelőssége. A magyar kosárlabda egyik legnagyobb gondja, hogy az államtól kevés pénzt kap. S az, hogy női kosárlabdánk tíz-húsz évvel ezelőtti válogatottjának sikereit nem tudtuk értékesíteni a sportdiplomáciában, szintén kihat a mára. A sorsolások alkalmával, a bíróküldésnél is hátrányban vagyunk, gyakran előfordul, hogy egymás után kell sorsdöntő meccseket játszanunk, miközben a nagy ellenfelek pihenhetnek. Bodrogváry Iván főtitkárunk kommunikációs tehetsége viszont sokat segíthet. Az Európa-bajnokságról még annyit, hogy amikor megvertük itthon az oroszokat, mindenki áradozott a hőstettről, ehhez képest a hetedik hely miért kudarc? Szerintem ez a realitás."

Az edző egyelőre csapatot sem akar váltani. Azt mondja, bár a Pécs messze nincs úgy "eleresztve", mint legtöbb euroligás vetélytársa, ez még nem ok arra, hogy otthagyja.

Katona Horváth János

Korábban: