Vágólapra másolva!
Mehlmann Ibolya révén válogatott játékossal erősített a Veszprém-Barabás KC nőikézilabda-csapata, amely szerdán mutatta be átalakuló keretét.

Alaposan átalakul az előző bajnoki idényt a 9. helyen záró Veszprém-Barabás KC nőikézilabda-csapata. A szerdai sajtótájékoztatón hét új játékos érkezését jelentették be, a legnagyobb név egyértelműen Mehlmann Ibolyáé. A Győrben, a Dunaferrben és az Aalborgban szereplő válogatott átlövő szülés után az NB I/B-s győri VKCSK csapatát erősítette, onnan igazolt Veszprémbe.

Rajta kívül érkezik még a legutóbb Romániában szereplő, szintén exgyőri Jenőfi Katalin, Emberovics Míra (FTC), Farkas Veronika (Vác), Sterbik Andrea (Siófok), Koroknai Viktória (Hódmezővásárhely), illetve a szintén vásárhelyi kapus, Király Annamária .

Weigel Zita, Horváth Viktória, Bognár Zsuzsanna és Velky Viktória mellett távozik a csapattól Smidéliusz Júlia is, utóbbi a német Bundesliga másodosztályában szereplő Metzingenben folytatja pályafutását.

Gyurka János együttese július 8-án kezdi meg a felkészülést a 2010-11-es bajnokságra.