Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Szenzáció: 88 meccs után vesztettek bajnokit a békéscsabai röpis lányok

Vasas-Békéscsaba női röplabda, MEVZA Kupa
Vágólapra másolva!
Hatalmas meglepetésre kikapott a Linamar-BRSE női röplabda csapata Újpesten, a magyar bajnokságban. Erre 88 meccse, egészen pontosan 2015. május 10. óta nem volt példa, akkor a Vasas tudta legyőzni a Békéscsabát a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén.

Telt ház fogadta a csapatokat a Megyeri úti Tungsram csarnokban, ahol az újpesti szurkolók az egész mérkőzésen hatalmas hanggal buzdították a hazai lányokat. Békéscsabáról is érkeztek drukkerek, olykor őket is lehetett azért hallani, de az újpesti lendület néha elsöpörte őket. Hasonlót lehetett észrevenni a pályán is, de nem az első két szettben.

Ezeket egyaránt 25-20-ra nyerte a BRSE, a harmadik felvonásra azonban megváltozott a játék. Az UTE végig vezetett, de a szettlabdáknál megremegtek a kezek, így a BRSE 24-24-nél beérte a hazai együttest. Ekkor zsinórban két pontot is szerzett az Újpest, így szépített 2-1-re. A közönségnek persze nem kellett több, rátett még egy lapáttal, ami a játékosoknál is pozitív hatást keltett.

A negyedik játszmát tükörsimán, 25-16-ra nyerte az UTE, jöhetett a 15 pontig zajló döntő szett.

Felváltva vezettek a csapatok, a hajrához BRSE előnnyel érkeztek. Az összecsapást azonban a több meccslabda ellenére sem sikerült lezárnia a Békéscsabának, a hazai csapat pedig extázisban játszva 18-16-ra megnyerte az utolsó játszmát, ezzel pedig a mérkőzést is, pontot téve a BRSE 88 mérkőzés óta tartó nyerőszériájára. Sok idő azonban nincs a búslakodásra, kedden már Haifában vár a csapatra egy CEV-kupa mérkőzés a Maccabi ellen a legjobb 16 közé jutásért.

A BRSE még így is vezeti a csoportját, de a győzelmek számában beérte az UTE.

Eredmények (a szövetség honlapjáról):
A csoport:
Penta Gödöllői RC-Budaörsi DSE 3-0 (27, 13, 23)
UTE - LINAMAR-Békéscsabai RSE 3-2 (-20, -20, 24, 16, 16)
B csoport:
Fatum-Nyíregyháza - TFSE 3-0 (10, 17, 13)
MTK Budapest-1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 2-3 (21, 15, -15, -22, -6)

Mindent egy helyen az Eb-ről