Vágólapra másolva!
Szombat este az olasz Pro Recco 9-6-ra legyőzte a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapatát férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi döntőjében, így az olasz csapat fennállása során kilencedszer nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

A belgrádi Final8 negyeddöntőjében a Fradi 14-6-ra kiütötte a francia Marseille csapatát, az elődöntőben pedig 14-12-re legyőzte az olasz Brescia együttesét.

A fináléban Varga Zsolt csapatának az az olasz Pro Recco volt az ellenfele, amely fenállása során már nyolcszor megnyerte a Bajnokok Ligáját, mellette pedig hétszer ezüstérmes lett. A Fradinak volt törlesztenivalója a Pro Reccoval szemben, ugyanis a két csapat eddig háromszor találkozott egymással a Bajnokok Ligájában, egy döntetlen mellett két olasz győzelem született.

Az ráúszás után az olasz csapathoz került a labda, és emberelőnyben azonnal gólt szerezhetett volna, de a magyar válogatott Vogel Soma fontos védéssel kezdte a meccset.

Az ellentámadásból is a Fradi is gólt lőhetett volna, de a görög Jánisz Fundúlisz kísérletét hárította a Pro Recco kapusa. Az első gólra az harmadik percig kellett várni. Az olasz csapat játékosa Dusan Mandic szerzett vezetést, de a következő támadásból Nicolas Constantin-Bicari ziccerével azonnal egyenlített a Fradi. A címvédő zöld-fehérek a negyedik percben átvették a vezetést, Vigvári Vendel átlövése kötött ki a bal alsó sarokban. Az ötödik percben az olaszok egy emberelőnyös helyzetből egyenlítettek. Pietro Figlioli balról lőtt a jobb felső sarokba. A hatodik percben a Fradi kettős emberelőnyben ismét vezetést szerezhetett volna, de Varga Dénes átlövését Marko Bijac hárította. Az ellentámadásból viszont Figlioli hétméteres bombája a bal alsó sarokban landolt, így megint az olaszok vezettek, és egygólos előnyt szereztek az első negyedben.

Vigvári Vendel, az FTC Telekom játékosa remekül kezdte a BL-döntőt Forrás: MTI/EPA/Andrej Cukic

A második negyedet Vigvári Vendel bődületesen nagy átlövésével kezdte a Fradi (3-3), de az olasz csapat Aaron Younger közeli léc alá vágódó lövésével azonnal válaszolni tudtak (3-4). A követlező támadásnál a Fradi egy rossz bejátszás miatt nem tudott egyenlíteni, de szerencsére az olasz csapat akciójánál Vogel Soma is bemutatott egy extrabravúrt, így megint a magyar csapat jöhetett az egyenlítésért, ami Vámos Márton jobbról megeresztett bombájával össze is jött. Ezt követően megint átvette a vezetést az olasz csapat. Egy emberelőnyös helyzet végén Francesco Di Fulvióra jött ki a figura, és közelről nem hibázott. Azonban a Fradi folyamatosan tapadt, ugyanis a következő támadásnál Zalánki Gergő bejátszása után Nikola Jaksics szerzete meg az első gólját a final8-ben (5-5). A 16. percben Vogel remekül olvasott le egy bejátszást, de az ellentámadásból nem tudta átvenni a vezetést a Fradi, így a csapatok döntetlenre álltak egy félidő után.

A harmadik negyed elején Jánisz Fundúlisz azonnal kipontozódott, az emberelőnyös helyzetben pedig Gonzalo Echenique azonnal eredményes volt átlövésből.

Ezt követően a Fradi két centerrel próbálkozott, de nem tudott egyenlíteni, ráadásul a 18. percben Echenique lőtt egy óriási kapufás gólt átlövésből. Az olasz gólt ismét egy kihagyott Fradi-helyzet követte, de szerencsére az olasz ellentámadásnál Vogel bemutatott egy hatalmas védést Fulvio átlövésénél. A 22. percben Vígvári járt közel a gólszerzéshez, de a Fradi játékosának az átlövése kipattant a felső kapufáról, a következő támadásnál pedig Varga Dénes lövését blokkolták. Szerencsére az olaszok sem tudták növelni az előnyüket, mert Vogel is bemutatott egy bravúrt, majd Constantin-Bicari is lehalászott egy kapu elé bejátszott labdát. Az utolsó percekben mindkét oldalon rengeteg hiba volt, így nem született több gól a harmadik negyedben.

Vogel Soma, az FTC Telekom kapusa és Francesco Di Fulvio, a Pro Recco játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében Forrás: MTI/AP/Marko Drobnjakovic

Az utolsó negyedet eladott labdával kezdte az olasz csapat, de a Fradi nem tudott felzárkózni, mert Vígvári kezéből kiütötték a labdát. A 26. percben ismét Vígvári kísérletezett, de a lövése elkerült a kaput, így a Fradinak még nem volt gólja a második félidőben. A 27. percben kontrát fújtak a Fradira, de szerencsére Fioli átlövése elkerülte a magyar kaput. Az ellentámadásból ismét Vígvári vállalkozott, de a távoli bombáját Bijac a kapu fölé ütötte.

A 28. percben Zalánki kiállítása után gólt lőttek az olaszok. Dusan Mandic tízméteres lövése a léc alá vágódott.

Négy perccel a vége előtt Varga Dénes vette vállára a csapatot, de a világklasszis magyar játékos lövését Bijac védeni tudta.

A 29. percben aztán Di Fulvio góljával már négygólos előnybe került a Pro Recco, ezzel pedig az olasz csapat óriási lépést tett a győzelem felé. 16 perc gólszünet után azt Constantin-Bicari szerzett gyönyörű gólt a kapunak háttal, így három perccel a vége előtt három gólra feljött a Fradi.

Két perccel a vége előtt a Fradi került emberelőnyös helyzetbe. A figura végén Vámos lőtt hat méterről, de a bombája a bal kapufán csattant, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.

Francesco Di Fulvio két góllal vette ki a részét a Pro Recco győzelméből Forrás: MTI/EPA/Andrej Cukic

40 másodperccel a vége előtt Constantin-Bicarit lenyomták a víz alá, így a Fradi büntetőt kapott, de Vámos jobb felsőbe tartó bombáját Bijac óriási bravúrral védte, ezzel pedig a Pro Recco játékosai elkezdték ünnepelni a győzelmet, ami a kilencedik volt az olasz csapat fennállásának történetében.

Férfi Bajnokok Ligája, döntő, Belgrád
Pro Recco (olasz)-FTC-Telekom Waterpolo 9-6 (3-2, 2-3, 2-0, 2-1)
gólszerzők: Mandic 3, Figlioli, Di Fulvio 2-2, Younger, Echenique 1-1, illetve Vigvári, Constantin-Bicari 2-2, Vámos, Jaksic 1-1

"Először is gratulálnom kell a játékosaimnak, hiszen egy rendkívül nehéz szezonunk volt, rengeteg problémával, és mégis kihoztuk belőle a maximumot.

- nyilatkozta a helyszínen Varga Zsolt, aki hozzátette, büszkének kell lenniük, mivel ebben az évben több fiatalt - Vigvári Vendelt vagy Fekete Gergőt - sikerült beépíteni a csapatba.