Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém idegenben 29-28-ra legyőzte a Pick Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének első, pénteki mérkőzésén. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

"Sajnálom, hogy hazai pályán nem tudtuk megnyerni ezt a mérkőzéset, szinte végig a kezünkben volt.

Hétfőn úgy döntöttem, hogy megpróbálok edzeni, a héten jól éreztem magam a bőrömben, meccs előtt egy nappal dőlt el, hogy játszani fogok" - mondta Bánhidi Bence, a Szeged elmúlt hónapokban sérüléssel bajlódó csapatkapitánya.

Bánhidi Bence szerint az utolsó őercekben engedték ki a kezükből a győzelmet a szegediek Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, kemény meccs volt, ahogyan minden Szeged elleni meccs az. Nem volt szép kézilabda, de egy ilyen döntőben ez nem is elvárható.

Még csak félúton járunk, a visszavágónak úgy kell nekivágnunk, mintha 0-0-ról kezdenénk a teljes párharcot"

- zárta rövidre értékelését Momir Ilic, a vendégek vezetőedzője.

"Bánhidi Bence és Matej Gaber keveset edzettek, de ők is segíteni tudták a munkánkat a döntőben úgy, hogy nem voltak százszázalékosak. Nem biztos, hogy az ő helyükben mindenki így tett volna. A szurkolóinknak is hálás vagyok a fantasztikus hangulatért. Az egyetlen gond, hogy kikaptunk itthon, de az egy gól nem nagy különbség a visszavágó előtt.

Tudtunk vezetni három góllal is, a világ legjobb kapusai ellen nagyon nehéz bedobni a büntetőket, és a ziccereket is hibáztunk ellenük. Két nap pihenés és hat nap felkészülés következik" - értékelt Juan Carlos Pastor, a hazaiak vezetőedzője.

Nehéz meccs vár ránk, de mindenképp szeretnénk visszahódítani a bajnoki címet" - mondta a veszprémi Omar Yahia, aki hét góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt.