Mikler Roland, a magyar válogatott és az OTP Bank-Pick Szeged 39 éves kapusa már korábban jelezte, minden bizonnyal a márciusi olimpiai selejtező, illetve annak sikeres megvívása után a nyári párizsi olimpia lesz karrierje utolsó eseménye a nemzeti csapat színeiben. Klubkarrierjét ugyanakkor még folytatná, és ezt elmondása szerint elsősorban Szegeden tenné meg.
Csakhogy a svéd Tobias Thulin szerződtetésével úgy nézett ki, hogy túlkínálat lesz kapus poszton, hiszen Mikler mellett ott van a keretben a fiatal norvég válogatott, Emil Kheri Imsgard is. Három klasszis kapus pedig sok egy csapatba. A háromból azonban minden jel szerint máris kettő lett, ugyanis a handballtransfer.dk dán kézilabdás szakoldal információi szerint a HØJ megegyezett a Kékekkel Imsgard kölcsönvételéről a következő szezonra.
A hírt kiszúró Eurosport hozzáteszi, a jelenleg a másodosztály 3. helyén álló HØJ nagy terveket szövöget, ennek fényében igazolták le a Füchse Berlin 42 éves, kétszeres világ- és Európa-bajnok jobbszélsőjét, Hans Lindberget. A csapat három fordulóval a zárás előtt egyetlen ponttal van lemaradva a listavezető, Grindstedtől, és jelen állás szerint a Midtjyllanddal játszanak osztályozót a feljutásért.