A holland szurkolók már lemondtak a válogatottról

Vágólapra másolva!
A holland szurkolók már nem bíznak a válogatott továbbjutásában a foci-Eb-n, ez derül ki a De Telegraaf internetes oldalán közzétett szavazás eredményéből. 
Vágólapra másolva!

A dánok elleni 1-0-s vereség után a németektől is kikapott az Oranje az Eb halálcsoportjában, így nem csoda, hogy nagy a letargia a holland szurkolók körében, az 50 ezer szavazó 82 százaléka amondó, a csapat nem jut tovább.

Pedig a botrányos kezdés ellenére még van esélye a negyeddöntőbe jutni a válogatottnak, ehhez az kell, hogy legalább két góllal nyerjen vasárnap a portugálok ellen, miközben a németek legyőzik a dánokat.

A hollandok 1995 óta nem éltek át olyat, hogy egymás után két meccset is elbukjanak, de mégis történelmet írhatnak, mert ha számukra kedvezően alakulnak az eredmények, akkor az első csapatként mondhatják el magukról, hogy két vereség után továbbjutnak.