Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy nem lesz része a 2008-as pekingi játékok programjának a női ökölvívás, ellenben a női 3000 m-es akadályfutás, valamint a férfi és női 10 km-es nyíltvízi úszás bekerül a műsorba.

"A döntés tisztán szakmai alapon született. Úgy láttuk, hogy még nincs azon a szinten a szakág, amely elég a felvételhez" - magyarázta az okokat Kelly Fairweather, a NOB sportigazgatója.

A végrehajtó bizottság ugyanakkor nem zárta ki a női boksz 2012-es debütálását. Fairweather jelezte, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) 2009-ben nyújthat be új pályázatot ez ügyben. Az AIBA Pekingben még csak bemutató sportágként szerette volna szerepeltetni a nők küzdelmeit.

A vb határozatait elsősorban a női sportolók olimpiai létszámának növelése érdekében hozta meg: ennek megfelelően a két plusz női szám (3000 m akadály, 10 km úszás) felvétele mellett a labdarúgó-, kézilabda és kosárlabdatornát 10-ről 12 csapatosra bővítette.

"Ezzel legalább 80 fővel több női versenyző szerepelhet majd a játékokon az athénihoz képest" - mondta Giselle Davies, a NOB kommunikációs igazgatója hozzátéve, hogy 10 500 fős részvételi "plafon" nem változik, s a sportágak kvótáinak számát a végrehajtó bizottság következő ülésén határozza majd meg.