- Nagyon ritka a sportágban, hogy valaki mind maratoni, mind pedig síkvízi világversenyeken indulni tudjon. Mennyiben befolyásolta felkészülését ez a kettősség?
- Nem volt benne számomra semmi újdonság, hiszen minden évben indulok síkvízi versenyeken is, így ismerős volt ez a terep. A 2006-os év azért volt új, mert a síkvízi világbajnokság után csak szűk két hónapom maradt a maratoni felkészülésre, így egy kicsit tartottam tőle, hogy talán meg fogja magát bosszulni, de mondhatom azt, hogy a legjobban sült el. Hatalmas élmény volt számomra, hogy indulhattam a szegedi világbajnokságon, és hazai közönség előtt versenyezhettem.
- A maratoni versenyen két egymást követő napon is 28 kilométert evezett. Érzett fáradtságot a második versenynapon, amikor újra elrajtolt?
- Tudom, hogy ez most furcsán fog hangzani, de mikor párosban, másodjára evezem le a 28 kilométert, könnyebbnek érzem a versenyzést. Sokan próbáltak erre tudományos válaszokat adni. A lényeg az, hogy én hiszek benne, hogy másodjára mindig könnyebb, hiszen a tapasztalatok számomra ezt bizonyítják.
- Talán a nagy rutin, és a versenyzőtárssal, Györe Attilával való összeszokottság az oka, hogy akkor már könnyebben megy a versenyzés.
- Mindenféleképpen előnyben vagyunk a mezőnnyel szemben, hiszen már évek óta egy hajóban térdelünk. A maratoni versenyzés pedig az evezési technikán túlmenően tartalmaz még nagyon sok technikai elemet is, mint például a kiszállás, futás, beszállás. És persze itt nincsenek kijelölt pályák sem. Talán ezeknek az elemeknek biztos ismerete is a javunkra szolgál.
- Milyen célokkal, tervekkel indul neki a 2007-es évnek?
- Újra az a célom, hogy mind a maratoni és mind a síkvízi versenyeken jól szerepeljek. Terveim szerint Novák Ferenccel megpróbáljuk párosban, bár tudjuk, hogy a Kolonics-Kozmann páros ellen igen nehéz dolgunk lesz. Azonban ebben az évben a fontosabb helyet a maratoni verseny foglalja el, hiszen hazai pályán, Győrben kerül megrendezésre a világbajnokság.
- A kenuzás mellett van még némi ideje és ereje arra, hogy valami mással is foglalkozzon?
- Persze, és kell is a kikapcsolódás. Mindenféleképpen fejleszteni szeretném a nyelvtudásomat, és ennek érdekében teszek is, hiszen folyamatosan járok a Dover nyelviskolába. Emellett Reményi Péter meginvitált a sárkányhajó-edzésekre, ami inkább a csapatról, a csapatszellemről szól, és nagyon jó kikapcsolódás.