Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban műtik majd meg Liu Hsziangot, a kínaiak athéni olimpiai bajnok gátfutóját, aki a pekingi játékokon az előfutama második rajtja előtt sérülés miatt visszalépett.

A Kínai Atlétikai Szövetség hivatalos tájékoztatása szerint legjobb versenyzőjük Achilles-ín-sérülés miatt nem tudott futni, s okozott óriási csalódást a Nemzeti Stadion 91 ezer nézőjének, illetve a kínai sportrajongóknak.

A helyi lapértesülések szerint a beavatkozás nem kerülhető el, mert a 25 éves Liut eddig megvizsgáló orvosok szerint sokkal komolyabb a baj, mint azt korábban gondolták. Egyelőre azonban a sportminisztérium várja a szakértői jelentéseket, s majd csak azokat követően döntenek a kezelések pontos menetéről, illetve a műtétről.

A kínai sztár orvosai szerdán bejelentették: Liunak legalább fél évet ki kell hagynia, de legrosszabb esetben akár egyéves kényszerpihenő is várhat rá.

A pekingi játékok atlétika versenyeinek legnagyobb érdeklődéssel várt száma volt a kínaiak körében a férfi 110 m gát, melyen a címvédő Liu a világcsúcstartó kubai Dayron Roblesszel csapott volna össze, ám a nagy párharc elmaradt.