Élő közvetítés
Szlovákia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke avatta fel Papp László mellszobrát a legendás ökölvívóról elnevezett sportarénában.

Fekete Géza alkotását a háromszoros olimpiai bajnok, profi Európa-bajnok bokszoló halálának ötödik évfordulóján leplezték le, a sportcsarnok főbejáratával szemben, a sportoló fényképe alatt.

Gyenesei István beszédében hangsúlyozta, hivatalba lépése után az egyik első dolga volt, hogy elérje, a szobor ott állhasson az arénában, mert - mint mondta - "közös adósság" volt ez a magyar sport egyik "sarkcsillagával" szemben.

Hallgassa meg ifj. Papp László és Erdei Zsolt nyilatkozatát!


"Boldog vagyok, hogy itt lehetünk, s ezzel is tiszteleghetünk Papp Laci előtt, akit második apámnak tekintek mind a mai napig. Az ökölvívó-társadalom számára igazi bálvány ő, aki nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is fontos eleme a magyar boksznak. Nem felejtjük el soha példás hozzáállását, mellyel mindig azt kereste, hogyan lehetünk jobbak. Nem beszélve arról, hogy amit elért, az egyedülálló, s már csak ezért is mindig hozzá fogjuk hasonlítani az elkövetkező nemzedékek bokszolóit is" - mondta Csötönyi Sándor, hozzátéve, hogy egy hiányérzete van, nevezetesen, hogy még mindig nem látható az épületen kívülről a létesítmény hivatalos neve, a Papp László Sportaréna.

Az ünnepi eseményen a 2003. október 16-án, 77 évesen elhunyt legenda özvegye és családja is jelen volt, mint ahogy többek között Erdei Zsolt profi világbajnok, illetve a jelenlegi magyar válogatott tagjai.

Mindent egy helyen az Eb-ről