Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton kiesett az első fordulóban a rotterdami, 2,1 millió euró (693 millió forint) összdíjazású férfi keménypályás tenisztornán.

A világranglista 66. helyezettje - aki a selejtezőből került a főtáblára - hétfőn a 12. helyen álló Roberto Bautista Aguttal találkozott. A két játékos csaknem egy éve már majdnem összecsapott Szófiában, de akkor a spanyol betegség miatt visszalépett a negyeddöntőtől.

A hétfői meccs bizonytalan szervajátékokkal indult, az első hat gémben négy bréket láthatott az Ahoy Arena közönsége. Ezután már csak a 31 éves ellenfél vesztette el az adogatását 4:4-nél, majd az MTK teniszezője kiszerválta a 45 perces szettet.

Fucsovics Márton kikapott, de nem kell szégyenkeznie Forrás: AFP/David Gray

A folytatásban egyik félnek sem volt esélye fogadóként, a stabil alapvonaljátékáról ismert Bautista Agut és a holland kikötővárosban tavaly negyeddöntős magyar is remekül szervált. A 28 éves Fucsovics aztán ásszal hárított egy szettlabdát 5:6-nál, ám a játszmát lezáró rövidítésben csak egy pontot tudott nyerni.

Az utolsó felvonásban a nyíregyházi játékos rögtön elvesztette az adogatását, aztán a tavaly még top 10-es rivális 3:1-nél ismét brékelt, s innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 2 óra 18 percig tartott.

Eredmények az ATP honlapja alapján:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Roberto Bautista Agut (spanyol, 6.)-Fucsovics Márton 4:6, 7:6 (7-1), 6:1
Carreno Busta (spanyol)-Mannarino (francia) 7:5, 6:7 (3-7), 6:4