Az egy hete Imolában világbajnoki címet nyerő francia kerékpáros amatőr hibát vétett az egyik legrangosabb egynapos viadalon. A 28 éves versenyző túl hamar kezdett ünnepelni, így lemaradt az első helyről. Sőt, a spint közben elkövetett veszélyes mozdulatai miatt végül visszasorolták az ötödik helyre.
Alaphilippe hibája után a győzelem a szlovén Primoz Roglicé lett, aki az első szlovén lett, aki az öt legrangosabb egynapos valamelyikén nyerni tudott. Az alábbiak tartoznak bele ebbe a kategóriába:
Roglic pontosan tudja, milyen az utolsó pillanatban rangos versenyen veszíteni. A szeptemberi Tour de France-on honfitársa, Tadej Pogacar az utolsó lehetséges pillanatban, a 20. szakaszon vette el honfitársától a sárga trikót, aki így csak második lett úgy, hogy csapata, a Jumbo-Visma végig dolgozta a három hetet.
Peák Barnabás, a Mitchelton-Scott versenyzője lett az első magyar, aki be tudta bejezni a viadalt - 98. helyen zárt.
Liége-Bastogne-Liége, eredmény
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 6:32:02 óra
2. Marc Hirschi (svájci, Team Sunweb) azonos idővel
3. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Team) a.i.