Lábfájdalmai miatt befejezheti a pályafutását a világklasszis sztársportoló

PNC Championship - Final Round GettyImageRank2 us pga tour Horizontal SPORT GOLF
Tiger Woods utolsó Major-győzelmét Augustában aratta 2019-ben.
Vágólapra másolva!
Tiger Woods amerikai sztárgolfozó lábsérülése miatt lemondta a szereplést a bahamai Hero World Challenge versenyen, majd kedden pesszimistán nyilatkozott karrierje folytatásával kapcsolatban.

Woods elmondása szerint túl nehéz lenne végig sétálnia a 72 szakaszból álló négynapos versenyeket a közel két éve autóbalesetben súlyosan megsérült lábával.

„Már nincs sok ebben a lábban, ezért felkészülök a legnagyobb tornákra és remélhetőleg sikerül elérnem a lehetetlent és versenyben leszek a győzelemért, remélem emlékszem még rá, hogyan kell nyerni" – mondta a decemberben 47 éves sportoló, aki azt is hozzátette, hogy sérülése miatt jelenleg nem tud profi szinten játszani. –

Tiger Woods utolsó Major-győzelmét Augustában aratta, 2019-ben Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Sam Greenwood

A világ leghíresebb játékosa 2021. február 23-án szenvedett autóbalesetet Los Angeles közelében. A kocsija lesodródott az útról, és többször megpördülve az oldalán landolt.

A játékos jobb lábszára és bokája roncsolódott, több nyílt törése volt, órákon át operálták, a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal.

A 15-szörös Major-győztes klasszis egy évvel ezelőtt tért vissza a golfpályára, és a hosszú lábadozást követően az áprilisi US Mastersen szerepelt először, majd elindult a májusi PGA Championshipen, ám mindkettőn hullámzóan teljesített. Utóbbi viadalt három nap után feladta, majd júniusban kihagyta a szezon harmadik Major-versenyét, a US Opent. Júliusban viszont elindult a British Openen, de két nap után kiesett.

A sztársportoló idén még két kisebb viadalon szeretne elindulni, ezek közül egyiken a fiával párosban.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!