Vágólapra másolva!
Elindult az új versenysport finanszírozási rendszer, amelynek keretében a tavalyinál 2,7 milliárddal többet, összesen 14,5 milliárd forint állami támogatást kapnak 2023-ban az olimpiai sportágak szakszövetségei - jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta,

az eddigi 16 kiemelt sportág helyett mostantól már 43 - téli és nyári - ötkarikás sportág részesül támogatásban.

A sportvezető az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a támogatást egy összegben, az év elején kapják meg a sportszervezetek.

Az államtitkár emlékeztetett rá, miután áttekintették a 16 kiemelt sportág fejlesztési programját (KSF), úgy gondolták, hogy bár a közelmúlt eredményeiben elvitathatatlan érdemei voltak, de egy újfajta programra van szükség, ez a Nemzeti Versenyport-fejlesztési Program. Hangsúlyozta, hogy valamennyi nyári és téli olimpiai sportágat megszólították,

korszakalkotó változás az előzőekhez képest, hogy a sportágakat önmagukhoz hasonlították és egy sportindikátor rendszert dolgoztak ki, a munkába pedig az illetékes köztestületeket is bevonták.

Schmidt Ádám szerint a másik újdonság, hogy a több támogatási programra - például a KSF, a Sport 21 és Héraklész - vonatkozó szerződések helyett minden szakszövetséggel egy szerződést kötnek a Nemzeti Sportügynökségen keresztül. Azt ígérte, hogy

folyamatos lesz a pénzügyi és a szakmai ellenőrzés, amit a Baji Balázs vezette csapat fog ellátni.

A támogatást hat területre - a működésre, az olimpiai felkészülésre, az utánpótlás-rendszer működtetésére, a tagszervezetek támogatására, az edzői bérekre, valamint az eszközbeszerzésekre - lehet fordítani. Tájékoztatása alapján a sportági szakszövetségeket a hét elején kiértesítették, a keretszámokat egyeztették velük, és fontos, hogy egyetlen szövetség sem kap kevesebb pénzt, mint tavaly.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a látvány csapatsportágak által igénybe idén vehető TAO-keret változatlanul 124,9 milliárd forint lesz.

Schmidt Ádám az olimpiai sportágak támogatásáról beszélt a sajtótájékoztatón Forrás: Origo

Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a célokat egy adott sportág számára fogalmazták meg. Azt igyekeztek feltárni, hogyan tudnak az egyes sportágak még eredményesebbek lenni, többek között odafigyelnek az adott szakszövetség tehetségmenedzselési rendszerére és működési struktúrájára. Hozzáfűzte: az NSÜ-vel kiegészülve, a MOB és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) bevonásával fogják elvégezni a kiértékeléseket, amelyek következtében a jelenleg öt kategóriába sorolt sportágak akár kategóriát is válthatnak.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint jó szakmai együttműködést alakítottak ki a sportállamtitkársággal, a szakmai véleményeiket figyelembe vették és beépültek a döntési mechanizmusba. Jónak nevezte, hogy "összegyúrták" a támogatási rendszert, és úgy fogalmazott,

ha az eddigi nagy mennyiségű pénz nem áramlott volna az olimpiai sportágakhoz, "ma sehol sem tartanánk". A

MOB elnöke úgy érzi, hogy a támogatási rendszer jól szolgálja a párizsi olimpiára való felkészülést és a kvalifikációs folyamatot, így szerinte a nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikeres lesz a szereplés.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke üdvözölte, hogy a támogatási rendszerben az eredményesség mellett nagyon fontos szempont volt a fogyatékos sportra fordított pénz is. Jelezte, hogy

a párizsi paralimpián a 22 sportágból 17-ben van a magyar versenyzőknek esélyük arra, hogy kiharcolják a részvételt

és büszkén számolt be arról, hogy sportlövészetben két kvótát már szereztek is a magyar parasportolók.

Újságírói kérdésre napirendre került egy budapesti olimpia és paralimpia megrendezésének ügye. Schmidt Ádám azt mondta, elvi alapon nagyon szeretnék és támogatnák az ügyet, de a kérdés jelenleg nincs napirenden.

Gyulay Zsolt szerint a MOB-nak nem lehet más célja, minthogy multisport eseményeket Magyarországra hozzon. A magyar sport infrastruktúra helyzete a közelmúltban pozitívan megváltozott, úgy látja, minden képességgel rendelkezik az ország az olimpiai rendezéshez, de rendkívül fontosnak tartja, hogy magas legyen a társadalmi elfogadottság, a rendezés ne politikai kérdés legyen.

- zárta szavait Gyulay.