Vágólapra másolva!
A kalapácsvető Halász Bence szerint a budapesti atlétikai világbajnokságon 80 méteres dobás kell majd a dobogóhoz, de ezt az eredményt el is várja magától.

A jelenleg Cipruson edzőtáborozó dobó elmondta, hogy az utóbbi időszakban elkerülték a sérülések, betegségek, sokat tudott tréningezni és jó minőségben.

nyilatkozott az Európa-bajnoki ezüst-, világbajnoki bronzérmes atléta.

Halász Bencének tavaly a vb-n sikerült először 80 méter fölötti eredményt elérnie (80,15), majd az Eb-n megjavította legjobbját, ami jelenleg 80,92 méter. Hozzátette, szerinte az augusztusi vb-n is 80 méteres dobás kell a dobogóhoz.

Halász Bence érmet vár magától az atlétikai vb-n Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"De ezt el is várom magamtól, ha 80 fölé kerülök, akkor már nem okozok csalódást, majd aznap dől el, ez mire lesz elég.

Tudom, hogy a szurkolók érmet várnak tőlem, igazuk van, én is ezt várom magamtól, szeretnék szép eredményt elérni és éremmel hazatérni Szombathelyre" - hangsúlyozta.

A vb-ig 10-12 versenyt terveztek edzőjével, Németh Zsolttal, ezek közül kiemelkedik a Gyémánt Liga-sorozat keretében sorra kerülő három viadal, illetve az országos bajnokság, amelyen először lesz alkalma kipróbálni a Nemzeti Atlétikai Központ dobókörét.

Az augusztus 19-én kezdődő budapesti vb-n az első napon kerül sor a férfi kalapácsvetés selejtezőjére, majd másnap rendezik a döntőt.