Vágólapra másolva!
A hagyományoknak megfelelően a "főpapnő" -, akit ezúttal Mary Mina színésznő alakított - korhű jelmezben végezte a ceremóniát. A kedvezőtlen időjárás miatt egy nappal korábban gyűjtötték össze a napsugarakat parabolatükörrel, és ezúttal egy kehelyből került a láng az első fáklyára.

A 11 napos, 5000 kilométeres görögországi útja végén az athéni Panathinaiko Stadionban adják át a lángot a francia szervezőknek. Ezt követően Görögországból május 8-án érkezik a háromárbócos Belem hajó fedélzetén Marseille-be, és onnan indul majdnem három hónapos útjára. Az olimpia nyitóünnepségére július 26-án kerül sor - írja az MTI.

A hagyományoknak megfelelően Olümpiában lobbant fel az olimpiai láng
Fotó: Aris MESSINIS / AFP

A színésznő Héra Temploma elől a lánggal visszatért az olümpiai stadionba, ahol átadta azt a staféta első tagjának, az evezésben Tokióban olimpiai bajnok görög Sztefanosz Duszkosznak. A váltó második embere már a rendező franciákat képviselte, a 2004-ben Athénban ötkarikás aranyérmes úszó, Laure Manaudou személyében.

A ceremóniára ismét nézők előtt került sor az után, hogy az előző nyári és téli olimpia lánggyújtásán a koronavírus-járvány miatt nem lehetett jelen közönség.

"Nehéz időket élünk, háborúkkal, konfliktusokkal teli időket. Az embereknek pedig elegük van a gyűlöletből, az agresszióból és a negatív hírekből, melyekkel minden nap szembesülnek" - mondta a láng fellobbanását megelőző ünnepi beszédében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. - "Mi viszont, mindannyian olyasmire vágyunk, ami összekapcsol minket, egyesít bennünket, reményt ad számunka. Az olimpiai láng, amelyet most meggyújtunk, ennek a reménynek a jelképe."

Bach mellett köszöntő beszédet mondott Arisztidisz Panagiotopulosz, Olümpia polgármestere, a francia szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet és Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság vezetője.

Július 26-ig több mint négyszáz francia települést és öt tengerentúli régiót - Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et - is érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!