Marozsán Fábián a korábbi Grand Slam-bajnok Marin Cilicet győzte le négy játszmában. A szövetség közösségi oldalán Marozsán elsőként arról beszélt, hogy magas színvonalon kezdte a meccset.
Jól indult minden, de amikor a második szett elején elvesztettem az adogatásomat, az végigkísért másfél játszmán keresztül.
Hiába volt öt-hat bréklabdám, egyet se tudtam megcsinálni, ezek fájó pontok voltak. De valahogy átlendültem ezen, elkezdtem ismét jobban teniszezni, a harmadik szett nagy lendületet adott, egy sokkal magabiztosabb Fábián volt a pályán" – kezdte Marozsán.
„Talán nincs az első háromban ez a győzelmem, de fontos mérföldkő volt, mert az első mérkőzésemet nyertem az Australian Openen. Jó sorsolásom volt, amit ki is tudtam használni, de itt már nincsenek könnyű meccsek.
Még nem tökéletes a formám, de a kondim jól alakul,
végig bírtam ezt a mérkőzést, ezzel együtt örülök, hogy két nap pihenő következik" - jelentette ki a legjobb magyar játékos.
Marozsán Fábián menedzsmentjének tájékoztatása szerint edzője, Balázs György közölte, észrevették, hogy Cilic alighanem sérüléssel küszködik.
"A negyedik játszma második felében rendre húzta az időt, egyszer figyelmeztették is.
Fábián gyógytornászával, Schlik-Szabó Lucával a pálya mellől ki is szúrtuk, hogy fáj a bal térde, láttuk a mozgásán. Ezért javasoltuk Fábinak, hogy még az eddiginél is jobban igyekezzen mozgatni,
mert az oldalra kilépések vagy az előremozgás fájni fog neki. Nyilván így Cilic is próbálta minél hamarabb befejezni a labdameneteket, nagyokat szervált, kockáztatott. Nehéz volt így brékelni, de a negyedik meccslabdát már hozta Fábián - mondta a tréner, majd rátért a közelmúltbeli nehézségekre. – Óriási az öröm, mert az elmúlt két és fél hétben elképesztően sok munkát kellett befektetni, hogy most ilyen eredménnyel, ilyen játékkal zárja a mérkőzést. Kiütköztek Fábián személyiségének pozitívumai, hiszen
még azután is megfázással küszködött, hogy eljöttünk otthonról, nagyon nehéz így felpörögni, betegen edzeni.
Semmi sem volt ideális: rossz idő, kisebb combhajlítóizom- és könyökfájdalom, más időzóna Hongkongban, Aucklandben és itt, Melbourne-ben is. Csütörtökről péntekre virradó éjjel értünk át Új-Zélandról, és vasárnap meccset kellett játszania az ellen a Marin Cilic ellen, aki a negyedik szett közepéig teljes értékű volt, csak utána ütközött ki, hogy valami gond van az egészségével. Ezek mind apróságok, de sok apróság, amit nehéz egy top teniszezőnek mentálisan elviselni" - fűzte hozzá Balázs György.
Marozsánra a 64 között a 22. helyen kiemelt argentin Francisco Cerundolo vár. A másik két, főtáblán érdekelt magyar játékos közül Fucsovics Márton a 13. kiemelt bolgár Grigor Dimitrovval, míg a selejtezőből a legjobb 128 közé jutott Valkusz Máté a hazai pályán szereplő Max Purcell-lel találkozik az év első Grand Slam-tornájának nyitányán.