Vágólapra másolva!
Ájuldozik a szigetországi sajtó a szerda esti, isztambuli Liverpool FC-AC Milan labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő után - a Liverpool Daily Post például egyenesen azt írja, hogy a futballtörténelem két legcsodálatosabb kupadöntője immár a Vörösök nevéhez fűződik. Természetesen a 2001. május 16-án játszott, Alavés elleni UEFA-kupa-döntő az egyik - a Liverpool feledhetetlen körülmények között 5-4-re győzött -, a második pedig a szerdai BL-finálé. "Ilyen meccset Puskás és Di Stéfano óta nem láttunk" - fogalmaz Ian Doyle, a Post Isztambulba kiküldött tudósítója.

A spanyol sajtó szinte sajátjaként ünnepli a győztes Liverpoolt, amelynek nemcsak az edzője hispán Rafa Benítez személyében, hanem jó néhány kulcsjátékosa (Xabi Alonso, Luis García) is az. Benítez, aki három idény alatt két bajnokságot és egy UEFA-kupát nyert a Valenciával, most a Liverpoollal folytatta a varázslatot.

"Az első félidőt nagyon eltoltuk, beleértve engem is, de a szünetben megpróbáltam lelket verni a fiúkba. Sikerült, miként a csapat - részben kényszerű - átalakítása is, hiszen Kewell megsérült. A hajrában Carragher, Luis García és Gerrard - akik valamennyien könnyebben megsérültek - már alig álltak a lábukon, azért szorítottam, hogy valahogy kihúzzuk döntetlenre. Természetesen ez életem legboldogabb napja" - mondta Benítez, aki egyébként nagy Real Madrid-szurkoló.

Benítez hozzátette: a korábban általa is sokat bírált liverpooli kapus, a lengyel Jerzy Dudek a találkozó egyik hőse lett. "Mindig tudtam, hogy Dudek jó kapus. Ma este is kiváló teljesítményt nyújtott. Értékét megmutatta a hosszabbítás utolsó pillanataiban, amikor hárította Sevcsenko próbálkozásait, majd a 11-es párbaj során is. Nem tudom, hogy számára mit hoz a jövő, most csak annyi biztos, még kétéves szerződése van Liverpoolban."

Dudek elismerte, hogy 0-3-nál a kiütéses vereség esélye is felmerült benne, de a szünet mindent megváltoztatott. "Az öltözőben Benítez annyit kért: ne foglalkozzunk az eredménnyel, ne essünk pánikba. Segítője pedig kiemelte, hogy akár egy gól is döntő fontosságú lehet. Igazuk volt!" - mondta a hálóőr.

A 31 éves kapus a hosszabbítás utolsó pillanataiban elképesztő bravúrral hárította a tavalyi aranylabdás Andrij Sevcsenko közeli fejesét, majd jókor pattant fel a földről, így az ukrán 1 méterről leadott ismétlésénél sem került a kapuba a labda. "A fejest olyan vetődéssel hárítottam, amit tanultam. Az ismétlésnél csak annyi időm volt, hogy karjaimmal leszűkítettem a helyet Sevcsenko előtt. Bíztam abban, hogy eltalál, s éppen jó helyen, szerencsére ez történt, így nem pattant be rólam a labda a kapuba" - nyilatkozott az egykori csapatával, a holland Feyenoorddal hírbe hozott Dudek.

Luis García csak ennyit mondott: "Olyan boldog vagyok, mint egy kisgyerek, aki szép karácsonyi ajándékot kapott!"

Ch. Gáll András

[origo]