Vágólapra másolva!
A játékvezetői tévedések természetes velejárói a labdarúgó-mérkőzéseknek, ennek ellenére alig akad olyan találkozó, amely után a szurkolók ne vitatnák a bíró egyik-másik ítéletét, sőt, gyakran még a csalás vagy a bunda lehetősége is felmerül. Az angol FourFourTwo labdarúgó-magazin mindenesetre megpróbálta összeszedni a sportág történetének leginkább vitatott játékvezetői döntéseit - a listán ugyan érezhető, hogy elsősorban brit szempontból készült, de így is rengeteg érdekességet tartalmaz.

24. Brazília - Svédország 1-1
(1978, világbajnokság)

Clive Thomas került a középpontba az 1978-as világbajnokságon is, ahol a selecaótól vette el a győztes találatot. A mérkőzés utolsó percében jártak a csapatok, amikor Nelinho jobb oldali szöglete Zicót találta meg, aki Ronnie Hellström kapujába fejelt.

Thomas azonban nem adta meg a gólt, hiszen jelezte, a beadás pillanatában - mindössze nyolc másodperccel a rendes játékidő letelte után - lefújta a találkozót. A brazilok pedig hiába tiltakoztak, a döntetlennel csak másodikak lettek a csoportban Ausztria mögött. A felvételek bejárták a világot, a FIFA pedig később eltiltotta az angol sípmestert, azonban nem a fenti eset miatt. A videofelvételek tanúsága szerint ugyanis a mérkőzésen egy korábbi szituációban - amikor Bo Larsson, a svédek játékosa egy szerencsétlen mozdulattal majdnem öngólt vétett - látványosan a fejéhez kapott...

Húsz évvel később talált követőre a nem túl népszerű bíró, 1998-ban az FA-kupa harmadik fordulójában Marcus Gayle (Wimbledon FC) gólját érvénytelenítette hasonló módon Steve Dunn a Wimbledon és a Wrexham összecsapásán. Thomas így kommentálta az eseményt: "Húsz éve minden kupameccs előtt azért imádkoztam, hogy megismétlődjön ez a szituáció."

23. Nacional - Penarol 2-1
(1971, Libertadores-kupa)

A két montevideói rivális összecsapásai mindig különlegesen feszült hangulatban zajlanak, de ez a mérkőzés még a szokásoshoz képest is durva eseményeket szült. Négy perccel a vége előtt, 1-0-s Penarol-vezetésnél az argentin bíró, Humberto Dellacasa tizenegyest ítélt a hazaiak javára, amelyet Luis Artime értékesített, a hosszabbításban pedig Juan Martín Mujica megszerezte a Nacional győztes gólját.

A lefújás után elszabadultak az indulatok, a pályán tömegverekedés tört ki a játékosok között. Dellacasa akkor gondolt egyet, és a repkedő pofonok között cikázva minden egyes játékosnak felmutatta a piros lapot. A dél-amerikai szövetség végül nem tiltotta el a játékosokat, hiszen ez ellehetetlenítette volna a két gárda további szereplését a sorozatban - amelynek végső győztese egyébként a Nacional lett.

22. FC Tirol - Lokomotiv Moszkva 0-1
(2001, Bajnokok Ligája-selejtező)

A csoportkörbe jutásért játszottak a csapatok Innsbruckban, a moszkvaiak összesítésben magabiztosan vezettek (4-1) az osztrák bajnok ellen. A holland játékvezető, Mario van der Ende 18 perccel a találkozó vége előtt sárga lapot mutatott fel Vlagyimir Maminovnak egy szabálytalanságért - amelyet azonban nem ő, hanem a korábban már "besárgult" Ruszlan Pimenov követett el!

A Tirol természetesen jelentette az esetet az UEFA-nak, amely elrendelte a meccs újrajátszását. Az oroszok kijelentették, a döntésben újabb bizonyítékát vélik felfedezni a nemzetközi sportszövetségek keleti csapatok elleni részrehajlásának.

Példának hoztak fel egy pár évvel korábbi esetet, amikor a Szpartak Moszkvának kellett újrajátszani egy FC Sion elleni (megnyert) mérkőzést, mert a kapu a szabványosnál tíz centivel alacsonyabb volt...

Az osztrákok a megismételt mérkőzést 1-0-ra hozták, de így is a Vasutasok jutottak tovább, 3-2-es összesítéssel.

21. Manchester United - Tottenham Hotspur 0-0
(2004-2005, angol bajnokság)

Az angol élvonal egy tavalyi rangadóján történt, hogy Pedro Mendes, a Tottenham Hotspur portugál középpályása, látva, hogy Roy Carroll kint áll, mintegy 45 méterről kapura küldte a labdát. Úgy tűnt, az északír hálóőr gond nélkül lehúzza a játékszert, ám az kicsúszott a kezei közül, melléről a kapu felé pattant, és a visszajátszások tanúsága szerint majdnem egy méterrel a gólvonal mögül sikerült csak kipiszkálnia a peches portásnak.

Azonban mind a bíró, mind a partjelző távol állt az esettől, így Carroll, mint ha mi sem történt volna, visszadobta a labdát a mezőnybe. A vendégek mestere, Martin Jol így kommentálta az esetet: "Olyan volt ez, mint az 1966-os vébédöntő. Csakhogy ott a bíró nehezebb helyzetben volt, hiszen csak néhány centiméterrel haladt át a labda a gólvonalon. Ez viszont egy méter volt!"

A FIFA az eset után tovább folytatta a kísérleteket a mikrocsippel felszerelt labdákkal, de a legújabb hírek szerint a 2006-os németországi világbajnokságon még nem találkozhatunk velük.

20. Manchester United - Everton FC 1-0
(1985, FA-kupa-döntő)

Tizenkét perccel a mérkőzés vége előtt gól nélküli döntetlenre álltak a csapatok az FA-kupa döntőjében. Ekkor Paul McGrath passzába nyúlt bele Peter Reid, és megindult a liverpooli kontra, a támadáshoz Andy Gray és Graeme Sharp is csatlakozott. Reidet azonban, mielőtt még továbbtehette volna a labdát, Kevin Moran hátulról szerelte, mire a bíró - a többség szerint túlzott szigorral - felmutatta neki a piros lapot, és így először jutott játékos a kiállítás sorsára az FA-kupa-döntők során.

Ezek után a hosszabbításban Vörös Ördögök labdarúgója, Norman Whiteside megszerezte a győztes gólt.

A korábbi legendás játékos, az akkor kommentátorként dolgozott Jimmy Greaves egyenesen kijelentette, hogy meccs "le volt zsírozva". A találkozó játékvezetője, Peter Willis pert indított Greaves ellen, amelyet meg is nyert, a kapott összeget pedig a bírók jótékonysági alapítványának ajánlotta fel. Willis nyilatkozataiban hangsúlyozta, ő csak a munkáját végezte, ami nem más, mint a játék szabályainak betartatása.