Az Ajax Amsterdam hazai pályán hosszabbításos csatában szenvedett vereséget a Dinamo Zagrebtől, így meglepetésre a horvát alakulat készülhet a keddi sorsolásra.
Sáfár Szabolcs csapata, az Austria Wien is folytathatja a sorozatot, miután hazai győzelmét követően ikszelt a norvég Valerenga otthonában, Sáfár közel egy félidőn át hibátlanul őrizte az osztrákok kapuját, az első félidő végén aztán megsérült és le kellett cserélni. Egy másik magyar kapus, Nagy Zoltán végigvédte a Tottenham elleni mérkőzést a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta csapatában, s dicséretére válik, hogy a londoniak csupán egyszer tudtak túljárni az eszén, igaz, a továbbjutást már az első meccsen lerendezték.
Az Anderlecht Juhász Rolanddal a soraiban Bécsben harcolta ki a továbbjutást a Rapid ellenében, Vanczák Vilmos szintén kezdőként lépett pályára a Sionban, neki azonban nem lehetett sok sikerélménye, Galatasaray 5-1-re verte a svájciakat.
Bodnár László és Tőzsér Dániel ellenfélként futott össze a Red Bull Salzburg - AEK Athén találkozón, a meccset a hazaiak, a párharcot a vendégek nyerték. Bodnár végig a pályán volt, Tőzsérnek két perc hiányzott ehhez.
Korábbi szomorítóink közül az Elfsborg hazai vereséggel, míg a Hamburg sima kettős győzelemmel jutott be a csoportkörbe, a legmagabiztosabban azonban az Atlético Madrid vette az akadályt, a spanyolok 9-0-s összesítéssel léptek túl az Erciyessporon.
UEFA-kupa, 1. forduló, visszavágók:
SC Braga (portugál) - Hammarby (svéd) 4-0 (0-0)
továbbjutott: a Braga 5-2-es összesítéssel
Uniao Leiria (portugál) - Bayer Leverkusen (német) 3-2 (2-1)
tj: a Bayer Leverkusen 5-4-es összesítéssel
Palermo (olasz) - Mlada Boleslav (cseh) 0-1 (0-1, 0-0), 11-esekkel: 2-4
tj: a Mlada Boleslav büntetőkkel
Fiorentina (olasz) - Groningen (holland) 1-1 (1-1, 0-0), 11-esekkel: 4-3
tj: a Fiorentna büntetőkkel
Twente Enschede (holland) - Getafe (spanyol) 3-2 (1-0, 1-0)
tj: a Getafe hosszabbítás után, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal
AZ Alkmaar (holland) - FC Ferreira (portugál) 0-0
tj: az AZ Alkmaar 1-0-s összesítéssel
FC Köbenhaven (dán) - RC Lens (francia) 2-1 (0-1, 1-1)
továbbjutott: a Köbenhaven hosszabbítás után, 3-2-es összesítéssel
Crvena zvezda (szerb) - Groclin Grodzisk (lengyel) 1-0 (1-0)
tj: a Crvena zvezda kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel
Metaliszt Harkov (ukrán) - Everton (angol) 2-3 (1-0)
tj: az Everton kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel
Rennes (francia) - Lokomotiv Szófia (bolgár) 1-2 (1-2)
tj: a Rennes, 4-3-as összesítéssel
Blackburn Rovers (angol) - Larissza (görög) 2-1 (1-1)
tj: a Larissza, 3-2-es összesítéssel
Bolton Wanderers (angol) - Rabotnicki Skopje (macedón) 1-0 (0-0)
tj: a Bolton Wanderers 2-1-es összesítéssel
Real Zaragoza (spanyol) - Arisz Szaloniki (görög) 2-1 (1-0)
tj: az Arisz Szaloniki 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal
Girondins Bordeaux (francia) - Tampere United (finn) 1-1 (0-0)
tj: a Girondins Bordeaux 4-3-as összesítéssel
Belenenses (portugál) - Bayern München (német) 0-2 (0-0)
tj: a Bayern München kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel
Rapid Wien (osztrák) - RSC Anderlecht (belga) 0-1 (0-1)
tj: az Anderlecht, 2-1-es összesítéssel
FC Bruges (belga) - Brann Bergen (norvég) 1-2 (0-2)
tj: a Brann Bergen 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal
Galatasaray (török) - FC Sion (svájci) 5-1 (3-0)
tj: a Galatasaray 7-4-es összesítéssel
Red Bull Salzburg (osztrák) - AEK Athén (görög) 1-0 (1-0)
tj: az AEK Athén 3-1-es összesítéssel
AIK Solna (svéd) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 0-1 (0-0)
tj: a Hapoel-Tel-Aviv 1-0-s összesítéssel
Ajax Amsterdam (holland) - Dinamo Zagreb (horvát) 2-3 (0-3, 0-1)
A mérkőzés összefoglalója
tj: a Dinamo Zagreb hosszabbítás után, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal
FC Basel (svájci) - FK Sarajevo (bosnyák) 6-0 (4-0)
tj: a Basel kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel
BATE Boriszov (fehérorosz) - Villarreal (spanyol) 0-2 (0-1)
tj: a Villarreal kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel
Odense (dán) - Sparta Praha (cseh) 0-0, 11-esekkel: 3-4
tj: a Sparta Praha, büntetőkkel
Panioniosz (görög) - Sochaux (francia) 0-1 (0-0)
tj: a Panioniosz 2-1-es összesítéssel
Standard Liege (belga) - Zenit (orosz) 1-1 (1-0)
tj: a Zenit 4-1-es összesítéssel
FC Zürich (svájci) - Empoli (olasz) 3-0 (1-0)
tj: az FC Zürich 4-2-es összesítéssel
Aalborg BK (dán) - Sampdoria (olasz) 0-0
tj: az Aalborg 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal
Valerenga IF (norvég) - Austria Wien (osztrák) 2-2 (0-1)
tj: az Austria Wien 4-2-es összesítéssel
BK Häcken (svéd) - Szpartak Moszkva (orosz) 1-3 (0-1)
tj: a Szpartak Moszkva kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel
Dnipro (ukrán) - Aberdeen (skót) 1-1 (0-1)
tj: az Aberdeen 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal
CSZKA Szófia (bolgár) - FC Toulouse (francia) 1-1 (0-0)
tj: az FC Toulouse 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal
Elfsborg (svéd) - Dinamo Bucuresti (román) 0-1 (0-1)
tj: az Elfsborg 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal
Erciyesspor (török) - Atlético Madrid (spanyol) 0-5 (0-3)
tj: az Atlético Madrid kettős győzelemmel, 9-0-s összesítéssel
Helsingborg (svéd) - SC Heerenveen (holland) 5-1 (3-0)
tj: a Helsingborg, 8-6-os összesítéssel
Hamburger SV (német) - Liteksz Lovecs (bolgár) 3-1 (1-1)
tj: a Hamburger SV kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel
Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) - Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (0-0)
tj: a Tottenham Hotspur 7-2-es összesítéssel
Lokomotiv Moszkva (orosz) - FC Midtjylland (dán) 2-0 (2-0)
tj: a Lokomotiv Moszkva kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Rapid Bucuresti (román) - 1. FC Nürnberg (német) 2-2 (1-1)
tj: az 1. FC Nürnberg 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal