Vágólapra másolva!
2001 augusztusában a Dunaferr hazai pályán kapott ki 4-2-re az UEFA-kupában a ciprusi Olympiakosz Nicosiától. A magyar csapat több játékosa elismerte: a találkozó előtt vesztegetési kísérlet történt, ők azonban visszautasították az ajánlatot.

Az ezredforduló évében bajnoki címet ünnepelhettek a Dunaferr labdarúgói, egy évvel később pedig az UEFA-kupában próbált szerencsét az együttes. Az Olympiakosz Nicosia elleni első meccs 2-2-re végződött cipruson, így várták a dunaújvárosi visszavágót a csapatok.

A kérdéses találkozón már félidőben 2-0-ra vezetett a Nicosia, a vége 4-2-es ciprusi győzelem lett. Többen már akkor is bundát emlegettek, a Nemzeti Sport pénteki számában pedig két magyar játékos, a mérkőzésen nem szereplő Salamon Miklós, valamint Éger László is beszélt arról, hogy történt megvesztegetési kísérlet, de mindketten visszautasították az ajánlatot. Salamont a lakásánál keresték fel egy fekete autó utasai, míg Éger arra emlékszik, hogy Szabó József klubelnök az öltözőben figyelmeztette a játékosokat, hogy ne menjenek bele a bundázásba.

A lap szerint a Szerbiába vezetnek a szálak, egy ottani csoportnak háromszázezer dollárt ért a Nicosia továbbjutása. A Dunaferr az ügyben nem tett feljelentést.