A román válogatott már a második percben vezetést szerzett, miután Guzmics Richárd eladta a labdát, Marica pedig egyedül vezethette azt Bogdán Ádámra, és higgadtan be is lőtte a helyzetet, gyakorlatilag eldöntve ezzel a meccset.
„Tény, hogy nagyot hibáztam, nagyon sajnálom, de már nem tudom semmissé tenni” - kezdte a meccset követően Guzmics. „Azt beszéltük meg, hogy a mérkőzés elején átíveljük a románok középpályáját, ezt próbáltam én is, és belsővel akartam belerúgni a labdába, de rosszul találtam el. Így utólag azt mondom, teli rüszttel bele kellett volna akkorát rúgnom, amekkorát csak tudok, hogy kiszálljon a stadionból, de sajnos nem így sikerült, és ez a hiba döntően befolyásolta az egész meccset” - mondta Guzmics, aki szerint az is döntő volt, hogy szinte minden párharcot elveszítettek a magyar játékosok, a románok mindig hamarabb értek oda a szabad labdákhoz is.
Böde Dániel szerint a második gól után már nem volt esély a fordításra. „Nagyon nehéz megszólalni ezután a meccs után. Az első gólt követően arra gondoltam, hogy hibázott az egyik társunk, de nincs semmi veszve, közösen ki kell javítanunk a hibáját, és meg kell fordítani a meccset. Aztán a második gól előtt helyzetbe kerültem, de tisztáztak előlem a védők, az ellentámadásból pedig a román játékos élete gólját lőtte. Innentől kezdve csak futottunk az eredmény után, és nem volt esélyünk a fordításra” - nyilatkozta a Ferencváros támadója.
Dzsudzsák Balázs tudja, hogy mekkora fájdalmat okoztak a kilátogató 3000 ezer, és a tévék előtt ülő több százezer magyar szurkolónak.
„Nagyon rosszul érzem magam. Értékelésbe nem is igazán szeretnék belemenni, csak szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy eljöttek Bukarestbe. Hatalmas csalódást okoztunk nekik, és nem tudom, hogy hogy fogjuk őket kárpótolni. Azon leszünk, hogy szépítsünk ezen a bizonyítványon, de tudom, hogy a drukkereknek ez volt a mindent vagy semmit mérkőzés. Tudom, hogy ha az utolsó helyen végzünk a csoportban, de itt nyerünk, akkor nekik az olyan lett volna, mintha kijutunk a vébére. Egy ilyen meccset nem lehet úgy kezdeni, hogy már a második percben gólt kapunk, és ez sokként ért bennünket. Sok volt az egyéni hiba is, de nem lehet ezt szépíteni, és felesleges is mélyebben belemenni.”
Arra a kérdésre, hogy a románok jobban akarták-e a győzelmet, Dzsudzsák így válaszolt: „Egy nagyon kicsi megértést kérek a szurkolóktól azért, mert nyilván így teljesen más volt a románok ritmusa, hogy már a második percben gólt lőttek, mint nekünk, akik a szenvedő fél voltunk. Embereket lehet elveszíteni egy-egy meccsen ilyen korai hibák után, nagyon nehéz ilyenkor stabilizálnia magát az embernek egyik percről a másikra. Nem mondanám, hogy jobban akarták a győzelmet, de felettünk voltak egy sebességi fokozattal.”
Dzsudzsák hozzátette: nem lepődne meg, ha ezek után kongana az ürességtől a Puskás Ferenc Stadion a jövő heti, észtek elleni világbajnoki selejtezőn. „Tudtuk, hogy ha nyerünk, akkor majd nem lehet beférni az észtek ellen a stadionba, így viszont vállalnunk kell mindenféle támadást a szurkolók részéről, és most csendben kell maradnunk, mert amit mondanak, arra nincs jó válasz.”