Összeomlott a Manchester City és Guardiola taktikája

Guardiola
Manchester City's Spanish manager Pep Guardiola reacts during the UEFA Champions League quarter-final first leg football match between Tottenham Hotspur and Manchester City at the Tottenham Hotspur Stadium in north London, on April 9, 2019. (Photo by Ian KINGTON / IKIMAGES / AFP)
Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőiben Liverpoolban nem született meglepetés, Jürgen Klopp csapata magabiztosan, 2-0-ra verte a Portót. A Tottenham azonban remek taktikával és játékkal győzte le 1-0-ra a Manchester Cityt, amely így nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt. Nyilatkozatok, érdekességek a lefújás után.

Pep Guardiola 12. alkalommal kezdte idegenben aktuális csapatával a BL egyenes kieséses párharcát a negyeddöntőtől, amelyekből

a Tottenham elleni meccset megelőzően mindössze egyet tudott megnyerni, három döntetlen és nyolc vereség mellett.

Lehet, hogy emiatt választott erre a meccsre a megszokottnál sokkal óvatosabb felállást, de az is elképzelhető, hogy a legutóbbi két szezonból indult ki, amikor

a Monaco és a Liverpool ellen próbálkozott feltolt védekezéssel, amelyet a riválisok kíméletlen kontrákkal büntettek, és mindketten búcsúztatták a Cityt

a további küzdelmektől. Fernandinho mellett Gündogan szerepeltetése a középpályán meglepő volt, ahogyan De Bruyne és Sané kihagyása is, ezek azonban mind eltörpültek Fabian Delph kezdőként nevezése mellett.

Szavazzon!

Elég lesz-e a továbbjutáshoz a Tottenham egygólos előnye?

Az angol hátvéd ezt megelőzően mindössze egyszer kezdett a BL-ben – a Lyon ellen 2-1-re elveszített csoportmeccsen, legutóbb pedig januárban, a Burton elleni Ligakupa-mérkőzésen volt első perctől a pályán. Nem jött be a katalán mester húzása, hiszen Szon éppen Delphet forgatta meg a győztes gól előtt. Ennek ellenére Guardiola nem volt szomorú a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Guardiola taktikája ezúttal nem működött Forrás: AFP/Ian Kington

„Elismerem, ha rosszul játszunk, ezúttal viszont nem ezt éreztem. Tudtuk, hogy a Tottenham agresszív letámadásai veszélyt jelenthetnek, felkészültünk a presszingre, és jól zártuk le a területeket. A második félidőben több veszélyes támadásunk volt, de ezek közül sajnos egyet sem tudtunk gólra váltani.

Remélem, hogy jövő héten a drukkereink mellénk állnak, és végig szurkolnak majd nekünk.”

Természetesen minden másként alakulhatott volna, ha Agüero belövi a videobíró jelzésére a 10. percben megítélt tizenegyest – amely az Origo szakértője, Bede Ferenc szerint jó döntés volt –, a Tottenham kapusa, Hugo Lloris azonban kivédte a 11-est.

„A videobíró mára a játék részévé vált, el kell fogadnunk az ehhez hasonló döntéseket”

– nyilatkozta a francia kapus a lefújás után, majd így folytatta. „Fontos volt, hogy kimaradt a büntető, ez még nagyobb energiát adott nekünk a folytatásra. Szerintem az egész meccsen jobban játszottunk, mint a City, így megérdemelt a győzelmünk.”

A győztes gólt szerző Szon Hung Min is elégedetten értékelt. „Végig csapatként küzdöttünk, egy pillanatig sem adtuk fel, kilencven percen keresztül harcoltunk a jó eredményért.

Ha már helyzetek, a kidolgozott lehetőségek minőségét vizsgáló xG mutató alapján valamivel tényleg jobb volt a Spurs.

A dél-koreai támadó a Spurs új otthonáról is beszélt, ahol a stadionavató, Crystal Palace elleni bajnokit követően ismét gólt szerzett.

„Remek ez a stadion, ezúttal is hihetetlen hangulatot teremtettek benne a szurkolóink. Fantasztikus itt játszani, hálás vagyok ezért a lehetőségért.”

A londoniak örömét beárnyékolta Harry Kane kényszerű cseréje, akinek bokája egy Delph elleni párharc után sérült meg. Az angol támadó a második félidő közepén bicegve hagyta el a pályát, ketten kísérték be az öltözőbe, majd mankóval távozott a stadionból.

„Kőkemény meccs volt, a kivédett büntető pedig kulcsfontosságú volt a találkozó elején, hiszen hitet adott nekünk a folytatásra.

– mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Tottenhamet irányító Mauricio Pochettino, aki kitért az angol válogatott első számú csatárának sérülésére is. „Nagyon szomorúak vagyunk Harry Kane miatt, megint a korábban már sérült bokája bicsaklott ki, de a pontos diagnózist csak a holnapi, részletes vizsgálatok után tudunk majd.

Sajnos nagy fájdalmai voltak, így fel kell készülnünk a legrosszabbra, hogy a teljes hátralevő idényt ki kell hagynia,

ami óriási érvágást jelentene a csapatunknak.”

Kane-nek a sérülése előtt is voltak nehéz pillanatai, egy alkalommal például Fernandinho taglózta le, ráadásul a földön még fejbe is könyökölte a támadót, a brazil azonban megúszta a súlyos sportszerűtlenséget.

Az internet népe természetesen azonnal megtalálta a felelőst a City vereségéért, aki nem más, mint a népszerű kanadai rapper, Drake. Az énekessel való közös pózolást átok övezi, ezt az alábbi összeállítás is hűen tükrözi.

A Tottenham-ManCity meccs összefoglalóját ide kattintva tekinthetik meg.

Liverpool-Porto

A Liverpool bizakodva várhatta a Porto elleni összecsapást, hiszen egy évvel korábban is találkozott a két csapat, akkor a nyolcaddöntőben.

Jürgen Klopp együttese akkor az első meccsen eldöntötte a továbbjutást, hiszen 5-0-ra nyert a Dragao Stadionban,

ezúttal viszont az Anfiled Roadon kezdődött a párharc. Hazai szempontból remekül, Naby Keita ugyanis – némi szerencsével – már az ötödik percben megszerezte a vezetést.

– mondta a meccs után a német szakember, akinek vezetőedzőként a Porto elleni volt a 400. győzelme.

„Tisztában voltunk vele, hogy a Porto góljai negyven százalékát pontrúgások után szerzi,

ennek ellenére rengeteg szabadrúgást és szögletet engedtünk a vendégeknek, a visszavágón ezekre sokkal jobban kell majd figyelnünk.

Volt néhány veszélyes kontrájuk is, de összességében jól hatástalanítottuk az erősségeiket, úgyhogy elégedett vagyok.

Szavazzon!

Veszélyben van-e a Liverpool legjobb négy közé jutása?

A 2-0 remek eredmény, ettől függetlenül szó sincs arról, hogy eldőlt volna a továbbjutás. Portugáliában pokoli hangulat és kőkemény meccs vár ránk.”

A liverpooliak mestere, Jürgen Klopp 400. győzelmét ünnepelhette a Porto ellen vezetőedzőként Forrás: AFP/Paul Ellis

A Pool győzelméhez kétség sem férhetett, a mérkőzés xG mutatója is ezt támasztja alá.

– értékelt a portugálok mestere, a korábbi kiváló középpályás, Sérgio Conceicao. „A második találat sokkal jobban bosszantott, azt egy egyéni hibából kaptuk. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, több helyzetünk és két ziccerünk is adódott, de nem koncentráltunk eléggé a befejezéseknél.

Ettől függetlenül a 180 percből csak a fele telt el, a visszavágón mindent megteszünk majd a sikerért, és megpróbálunk továbbjutni.”

A meccs egyik legjobbja, a liverpooli Jordan Henderson elégedetten nyilatkozott. „Jó csapat a Porto, veszélyes támadói vannak, és hátrányban sem álltak be védekezni, ezt a mai meccsen is bizonyították. Ennek ellenére a 2-0-s végeredmény bizakodásra adhat okot a számunkra, bár a második félidőben még egy gólt mindenképpen szerettünk volna szerezni. A szünet után már nem voltunk annyira kreatívak, mint az első játékrészben, de örülnünk kell az eredménynek.

Egyelőre viszont csak a munka felét végeztük el, egy pillanatra sem hihetjük el, hogy megvan a továbbjutás.”

A Liverpool megnyugtató előnyt szerzett, így magabiztosan várhatja a portugáliai visszavágót Forrás: AFP/Lluis Gene

Csapattársa, az ezúttal is remekül futballozó Virgil van Dijk már a soron következő fontos feladatról is beszélt. „Az ilyen oda-visszavágós párharcokban rendkívül fontos szerepe van az idegenbeli góloknak, így nagyon örülök, hogy hátul végig stabilak voltunk.

Végezetül, ha már a ManCity és Fernandinho esetét korábban felhoztuk, Mohamed Szalah is megúszott egy durva belépőt: az egyiptomi Danilo Pereirának lépett oda brutálisan a hajrában, ám még csak sárga lapot sem kapott.

A Liverpool-Porto meccs összefoglalóját ide kattintva tekinthetik meg.

Előnyben tehát a Tottenham és a Liverpool, a párharcok visszavágóját jövő héten szerdán, április 17-én rendezik.

Szerdán este a Manchester United a Barcelonával, míg az Ajax a Juventus csapatával játszik a BL-negyeddöntők első mérkőzésein.