- 2-0
- 1-0
- 6-0
Az Espanyol a Fradi elleni 1-1 óta három meccset nyert és gólt sem kapott az Európa-ligában. 2-0-ra nyert Moszkvában a CSZKA ellen, és oda-vissza verte a bolgár kirakatcsapatot, a Ludogorecet. A három győzelem és egy döntetlen már továbbjutást ért a barcelonaiaknak, már csak a csoportgyőzelem motiválhatja őket, és persze az, hogy önbizalmat merítsenek a bajnoki küzdelmekre.
„A továbbjutás nem azt jelenti, hogy nem akarunk nyerni. Én mindig a győzelemért játszom, szeretnénk megnyerni a csoportot, és akkor már tényleg lehet csak a bajnokságra koncentrálni.
Ha választanom kell, nyilván az Osasuna elleni hétvégi bajnoki fontosabb, de a csütörtöki meccsnek is komoly tétje van.
A presztízs mellett anyagi szempontból is fontos a siker, és az új játékosok önbizalma szempontjából is" – adta ki az ukázt Pablo Machín, jelezve, nem feltett kézzel érkezik az Espanyol.
Kétarcú Espanyol, az edzőváltás sem segített
A szeptemberi meccsen még David Gallegónak hívták az Espanyol trénerét, de novemberben már Pablo Machín kísérte el a csapatot Budapestre. Gallegónak nyolc bajnoki jutott ebben az idényben, ezeken egy győzelem és két döntetlen mellett hatszor kikapott a bajnokságban a csapata, a CSZKA elleni idegenbeli siker sem menthette meg.
Pablo Machín kinevezése sem tűnik tökéletes húzásnak, egy győzelem és egy döntetlen mellett négy vereség a mérlege a bajnokságban, miközben az Európa-ligában kétszer verte a Ludogorecet, egyszer 1-0-ra idegenben, majd otthon egy hatost lőttek a bolgároknak.
Machín egyébként fiatal edző, 44 éves, de már 2000-ben, mindössze 23 évesen a Numancia fiataljait edzette. 2014-ig volt a Numanciánál, a fiatalok után volt a nagyok vezetőedzője is, majd a Girona nevezte ki, fel is hozta a csapatot az élvonalba, majd 2018-ban a Sevilla nevezte ki, de 50 meccs után mennie kellett, miután a Slavia Praha kiütötte a csapatát az Európa-ligából.
Ezzel a kerettel érkezett Budapestre az Espanyol:
Közülük kilencen még a meccskeretben sem voltak a hétvégi, Getafe elleni 1-1-es meccsen, de ha azt nézzük, hogy a spanyolok már továbbjutottak, és a La Ligában mindössze a 19., kieső helyen állnak, akkor ezen nem kell csodálkozni.
Az utolsó körben is lehet esély a továbbjutásra
Egyelőre feltételes a mód, de egy bravúrral igazi ki-ki meccset lehetne játszani a Ludogorec otthonában, ahol a tét már az El legjobb 32 csapata lenne. Ebből ugye volt már egy nyáron, akkor a Ferencváros bravúrral, a saját otthonában ejtette ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a bolgárokat, akik azóta a csoportban ugyan visszavágtak, de ne menjünk ennyire előre.
A helyzet most úgy áll, hogy a Fradinak 5, a Ludogorecnek 6 pontja van.
Ha a bolgárok nem tudnak nyerni a CSZKA otthonában,
akkor az Espanyoltól akár ki is kaphat a Ferencváros, egy razgradi győzelem továbbjutást érhet, ugyanez a helyzet, ha egy pontot szerez a Fradi, győzelem esetén viszont már egy döntetlen is Szergej Rebrov csapatának kedvezne.
Ha a Ludogorec nyer Moszkvában,
akkor a Fradinak is nyernie kell az Espanyol ellen, majd Razgradban is. Csak ebben az esetben juthat tovább. Ha a Fradi egy pontot szerez, miközben a Ludogorec hármat, akkor a hazai 3-0-s vereségnél nagyobb különbséggel kéne nyerni Bulgáriában, amire kicsi az esély, vereség esetén pedig a lényegi kérdések eldőlnek.
Tudja ezt Szergej Rebrov is, aki szerdán azt ígérte, győzelemre tör majd a csapata, de azt senki ne felejtse el, hogy az ellenfél egy topligás csapat lesz, akármilyen összeállításban is lép pályára.
"A helyzeteink minden eddigi Európa-liga meccsen megvoltak, igaz nem lőttünk sok gólt, de a helyzetekig mindig eljutottunk. A játékosok értik, mennyire fontos a csütörtöki meccs. Az Espanyol továbbjutóként és új edzővel érkezik.
Minden bizonnyal rotálni fog az edző, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó nekünk. El lehet azon gondolkodni, nem motiváltabb-e egy olyan játékos, aki eddig nem fért be a csapatba
– mondta Rebrov a szerdai sajtótájékoztatón.
„Szeretném, ha a játékosok élveznék a helyzetet. Tele lesz a stadion, jó csapatot fogadhatunk. Ez egy fontos meccs nekünk és a szurkolóknak is, ráadásul esélyünk is van arra, hogy még továbbjussunk, mindenki száz százalékot fog nyújtani. A tervünk az, hogy támadólag lépünk fel, természetesen próbálunk gólokat szerezni, de
ne felejtsük el, egy topligás csapatot fogadunk, úgy, hogy mi még a csoportkörben sem jártunk az elmúlt 15 évben.
Az egy pont lehet, hogy nem elég nekünk, a győzelemért fogunk küzdeni, két meccsel a vége előtt még van esélyünk továbbjutni, ami nem rossz" – tette hozzá az ukrán tréner.
A magyar bajnok egyébként remek formában van, ugyanis október 3. óta nem kapott ki, azóta kilenc tétmérkőzésen hat győzelem és három döntetlen a mérlege, ráadásul a bajnokságban rangadók sorozata is - Honvéd, Újpest, Fehérvár és Mezőkövesd - benne volt a nagy menetelésben, ahogy a CSZKA Moszkva elleni két meccs is. A remek védekezés mellett az utóbbi meccseken a gólszerzéssel is kevesebb gondja van a csapatnak, Debrecenben 6-1-re, hazai pályán a Zalaegerszeg ellen pedig 3-2-re nyert a Fradi, aminek köszönhetően az NB I-ben is átvette a vezetést.
Ami tény, a Ferencváros több mint méltón képviseli a magyar focit a nemzetközi porondon: négy kétmeccses párharc és négy Európa-liga csoportmeccs után is versenyben van a tavaszi folytatásért, és könnyen lehet, hogy ezt két hét múlva is le tudjuk írni, akkor pedig már a tavaszi folytatás lenne a tét, amire 16 éve nem volt példa magyar klubcsapat esetében.
A Ferencváros-Espanyol találkozó 18.55-kor kezdődik a Groupama Arénában, ahol a magyar bajnoknak legalább döntetlent kell elérnie ahhoz, hogy biztosan versenyben maradjon a továbbjutásért. Ugyanakkor győzelemmel meg is előzheti a jelenleg előtte második helyen álló bolgár Ludogorecet, azaz akár továbbjutást érő pozícióból is várhatja a két hét múlva esedékes zárókört.
Európa-liga, csoportkör, H csoport, 5. forduló:
Ferencváros-Espanyol (spanyol) 18.55
CSZKA Moszkva (orosz)-Ludogorec (bolgár) 18.55
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 6 | 6 | 0 | 0 | 19-3 | 16 | 18 | GY GY GY GY GY |
2. | Qarabag FK | 6 | 3 | 2 | 1 | 7-9 | -2 | 10 | GY V V D GY |
3. | Molde | 6 | 2 | 3 | 1 | 12-12 | 0 | 7 | V GY GY D V |
4. | BK Häcken | 6 | 0 | 6 | 0 | 3-17 | -14 | 0 | V V V V V |