Vágólapra másolva!
Az Espanyol már továbbjutott az Európa-ligában, de még két meccse van a sorozat csoportkörében. Csütörötkön a Ferencváros otthonában lép majd pályára, ahol Pablo Machín és Sergi Darder is a győzelemre tör majd.

Amennyire jól megy az Európa-ligában az Espanyolnak, annyira nem a spanyol bajnokságban, ahol csak a 19. helyen áll. A barcelonai csapat hat újonccal érkezik, ennek ellenére a győzelem reményében lép majd pályára.

A csapat edzőt váltott a két csapat első meccse óta, Pablo Machín vette át David Gallego helyét.

Machín szerint fontos lesz a csütörtöki meccs. Szeretné frissen tartani a csapatát, ezért több helyen változtatni fog a hétvégi bajnokihoz képest.

Pablo Machin, az Espanyol vezetőedzője Forrás: NurPhoto/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

"Annak ellenére fontos meccset játszunk, hogy a továbbjutás már megvan. A továbbjutás nem azt jelenti, hogy nem akarunk nyerni. Én mindig a győzelemért játszom, szeretnénk megnyerni a csoportot és akkor már tényleg lehet csak a bajnokságra koncentárlni. Ha választanom kell, nyilván az Osasuna elleni hétvégi bajnoki fontosabb, de a csütörtöki meccsnek is komoly tétje van. A presztizs mellett anyagi szempontból is fontos a siker, és az új játékosok önbizalma szempontjából is" - mondta Machín.

Sergi Darder szerint azért is fontos lehet a Ferencváros elleni siker, mert akkor nagyobb önbizalommal szerepelhetnének a bajnokságban.

"Minden meccsen javulni szeretnénk, azért jöttünk, hogy megnyerjük a meccset. Mindig jót tesz egy kicsit kizökkenni a bajnokságból, de egyszerre csak egy meccsre koncentrálunk. Szeretnénk megnyerni a csoportot és a bajnokságban is javítani. Az El-ben jobb eredményeket ér el a csapat, de a bajnokságbna sem játsztunk rosszul, de nem jönnek az eredmények, talán a nagyobb önbizalom segít majd" - mondta Darder.

A Ferencváros-Espanyol meccset csütörtök este 18.55-kor rendezik a Groupama Arénában.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 6 6 0 0 19-3 16 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Qarabag FK 6 3 2 1 7-9 -2 10
GY
V
V
D
GY
3.
Molde 6 2 3 1 12-12 0 7
V
GY
GY
D
V
4.
BK Häcken 6 0 6 0 3-17 -14 0
V
V
V
V
V
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!