Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a hazai pályán játszó Everton 1–0-ra legyőzte a Southamptont.

Carlo Ancelotti együttese az előző fordulóban bravúros győzelmet aratott, ugyanis a címvédő Liverpool vendégeként nyert 2–0-ra.

A Premier League 26. fordulójának zárómérkőzésén a nyolc meccse nyeretlen Southampton látogatott a Goodison Parkba.

Érdekesség, hogy a Southampron vendégként legutóbb az 1997/1998-as szezonban tudta legyőzni az Evertont.

Az összecsapás az Everton számára kezdődött jobban, ugyanis Richarlison révén már a kilencedik percben előnybe került. Ez volt a brazil csatár ötödik szezonbeli bajnoki gólja.

Remek formában van az Everton brazil támadója, zsinórban harmadik meccsén talált be Forrás: AFP/Clive Brunskill

Nem sokkal később meg is duplázhatta volna előnyét a liverpooli csapat, azonban hiába talált be Michael Keane, nem örülhettek a hazaiak. Martin Atkinson ugyanis a videóbíró segítségével újranézette a jelenetet, majd lesállás miatt visszavonta a gólt.

Az Everton 2016 márciusa óta nem kapott ki hazai pályán a Premier League-ben, ha a szünetben vezetett.

A fordulás után a vendégek aktívabban játszottak, többet birtokolták a labdát, de igazán veszélyes helyzetig nem jutottak el.

A 85. percben Moussa Djenepo hagyott ki hatalmas helyzetet, miután nem sokkal a kapu bal oldala mellé lőtt.

A hosszabbításban még akadt egy ígéretes lehetősége a Southamptonnak, azonban Jannik Vestergaard lövését, Pickford bravúrral védte.

Érdekesség a Southamptonnak ez volt az egyetlen kaput eltaláló lövése a meccsen.

A folytatásban már nem változott az eredmény, így az Everton 1–0-ra nyert, és továbbra is tartja a lépést a nemzetközi kupaindulást érő helyekért küzdő csapatokkal.