Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Saalfeldenből, Ausztriából.
Május végén, novemberi időjárási körülmények között zajlik a labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott edzőtábora az ausztriai Saalfeldenben.
Nem gondoltam volna, hogy május 27-én a téli pulcsi és a kabát lesz a két legfontosabb ruhadarab, de amikor a kocsi áthaladt a síugró Négysáncverseny egyik állandó helyszínén, Bischofshofenen,
s megkezdte a felfelé kapaszkodást az 15%-os emelkedőkön, akkor a hőmérő higanyszála 5 fokig esett vissza.
Szerencsére pluszban. Néhány elvetemült kerékpáros és gyalogos rendíthetetlen nyugalommal rótta az utakat, de rajtuk kívül teljesen kihalt volt az amúgy turistaparadicsomnak számító környék. Igaz, a koronavírus-járvány miatt most nehezebb az országba való bejutás. Elvileg.
Gyakorlatilag a határállomáson az osztrák hatóságok rá se hederítettek arra a papírarzenálra, amit magunkkal hoztunk (PCR-tesztek, igazolások, regisztrációk), simán jutottunk be az országba.
A saalfeldeni Hotel Gut Brandlhof tehát az a szálloda, amelyben jelenleg a magyar válogatott főhadiszállása van. A hotelben nem csak a focisták laknak, vannak itt civil szállóvendégek is, bár őket hermetikusan elkülönítik a csapattól, vagy fordítva, teljesen mindegy. A szálloda mellett található pályán ideális feltételek között zajlanak az edzések.
Az öt évvel ezelőtti franciaországi Eb-re is Ausztriában készült a magyar csapat, igaz, akkor 30 napot töltöttek az országban, és innen utaztak az Európa-bajnokságra.
Most annyiban más a helyzet, hogy az Eb előtti utolsó két felkészülési meccset (Ciprus és Írország ellen) Budapesten, a Megyeri úti stadionban játssza a csapat,
ezért innen majd visszautaznak a Telkiben lévő edzőtáborba. A végleges kerethirdetés azonban még Saalfeldenben lesz június 1-jén. Ekkor derül ki tehát, hogy melyik 26 játékos lehet tagja az Eb-n induló csapatnak.
A magyar válogatott Eb-mérkőzései
2021. június 15. Magyarország-Portugália, 18.00, Budapest, Puskás ArénaAz MLSZ csütörtökön délutánra sajtónapot szervezett Ausztriába, erre érkeztünk meg kora délután. A játékosok közül Varga Kevin és Fiola Attila állt a média rendelkezésére. Előtte Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke adott átfogó tájékoztatást. "Holender Filip is megérkezett, így elmondható, hogy teljes a csapat Ausztriában.
A német különítmény is befutott.
Szoboszlai Dominik is velünk van már, ő is részt vett a délutáni edzésen, amely számára könnyed, átmozgató jellegű volt. Szoboszlaira amúgy külön felmérések is várnak majd. Muszáj adatokat szerezni róla, hogy milyen állapotban van."
A válogatott játékosok közül Varga Kevin és Fiola Attila vett részt a sajtóbeszélgetésen. Az Origo kérdésére Fiola Attila azt mondta, hogy kirázza a hideg, ha arra gondol, hogy a franciák és a portugálok ellen is 67 ezer néző fog nekik szurkolni a Puskás Arénában.
Ezt nem lehet előre modellezni, erről lehet órákig beszélni, mégsem tudjuk elképzelni, mi vár ránk az első két Eb-meccsen"
- mondta Fiola. "Öt évvel ezelőtt is sokat beszéltünk arról, mi várhat ránk Franciaországban, aztán odamentünk, és olyan dolgokat tapasztaltunk, amelyeket álmunkban sem gondoltunk.
A 30 ezer magyar szurkoló csodás hangulatot teremtett nekünk. Most 67 ezren lesznek ott a Puskás Arénában.
Én amúgy is olyan játékos vagyok, akit feldob a nézők jelenléte, szerintem az összes csapattársam így van ezzel" - mondta Fiola Attila.
A játékostól azt is megkérdeztük, hogy az ellenfelek ismeretében mibe kapaszkodhat a válogatott? Hiszen a világbajnoki címvédő franciák, az Eb-aranyérmes portugálok mellett a németek lesznek még a vetélytársaink az EB F-csoportjában. "A 2020-as év nagyszerűen sikerült, olyan csapatokat is megvertünk, akikkel szemben nem bennünket tartottak esélyesnek" - mondta Fiola. "Az Izland elleni Eb-pótselejtezős diadal olyan katarzist okozott, amiből hosszú ideig lehet erőt meríteni.
Ebbe lehet belekapaszkodni, meg a csapategységbe, amely elképesztően erős a magyar válogatottnál."
Vajon a három csoportellenfél hogyan vélekedik Magyarországról? - tettük fel a kérdést Fiolának. "Ez egy nagyon érdekes felvetés, mert mindig arról beszélünk, hogy mi mit gondolunk az ellenfelekről, de azt sosem kérdezi meg senki, hogy fordítva hogy van ez?
Nos, szerintem az a legfontosabb, hogy sem a portugálok, sem franciák, sem a németek nem nézhetik le Magyarországot. Mi is maximálisan fel fogunk belőlük készülni, de azt gondolom, ők sem tehetnek mást."
Fiola beszélt az ausztriai edzőtábor körülményeiről is.
Azt mondta, hogy 5 évvel ezelőtt is hasonló jellegű volt a csapat felkészülése, most is mindennel elégedett. "Öt éve sem úgy utaztunk az Eb-re, hogy mi lennénk az esélyesek, aztán megnyertük a csoportot. Most azért alapvetően más a helyzet, mert ez a csoport jóval erősebb, mint a franciaországi négyes volt.
Ismét pályára lépünk a portugálok és Cristiano Ronaldo ellen. Öt éve a sérülésem miatt nem adatott meg, hogy játsszak ellene, most nagyon bízom abban, hogy pályára léphetek a portugál meccsen is. Ami Cristiano Ronaldót illeti, ő a világ egyik legjobb játékosa, ellene borzalmasan nehéz felkészülni.
Persze az ember sok videót meg meccset megnéz, de azért ez nem ugyanaz, mint testközelből átélni azt, amit tud. 2017-ben a vb-selejtezőn már játszottam ellene, nem volt könnyű meccs, olykor össze is akasztottuk a bajszunkat. Roppant jó játékos és nagyon kellemetlen ellenfél."
Fiola beszélt arról is, hogy számára nagyon fontos a válogatott szereplés. "Mindig nagy örömmel jövök el ide, nagyon jó ehhez a közösséghez tartozni.
Nekem hatalmas erőfeszítésembe telt, hogy a sérüléseim után erre a szintre visszaküzdjem magam. Csodálatos dolog lenne pályára lépni ezen az Európa-bajnokságon."
A debreceni Varga Kevin a török Kasımpaşa Spor Kulübü játékosaként küzdötte végig a szezont, igaz, még az NB II-es Debrecen színeiben is játszott öt meccset, mielőtt Törökországba igazolt.
Az Origo először azt kérdezte Vargától, mennyire nehéz a játékosoknak elviselni azt a monotonitást, amit az edzőtábor okoz. "Normális esetben a válogatott csak pár napot tud együtt készülni egy-egy vb vagy Eb-selejtező előtt.
Most hosszabb időt vagyunk együtt, de ez szükséges a sikeres Eb-szerepléshez. Nekem nincs gondom a hosszabb edzőtáborral, nagyon szeretek ehhez a csapathoz tartozni. Jó, hogy eljöttünk Ausztriába, mert a környezetváltozás mindannyiunknak jót tett.
Ugyanakkor a Telkiben lévő edzőtábor is tökéletes körülményeket biztosít a számunkra."
Varga elmondta, hogy szerdán két edzése volt a csapatnak, ezek után mindenki nagyon fáradt volt, ezért nem is szerepelt a programban a Manchester United-Villareal Európa-liga-döntő közös megtekintése.
Egyénileg nézte mindenki, én is figyeltem a meccset, néztem Pogbát is, meg Bruno Fernandest, hát, nagyon nagy játékosok, de ezt eddig is tudtuk. Nekünk azonban elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, hogy tökéletes legyen az Eb-felkészülésünk.
Nagyon sokat számít, hogy minél több időt töltsünk együtt."
Az Origo azt kérdezte Varga Kevintől, hogyan kell a magyar csapatnak hozzáállnia ehhez a csoporthoz. "Korábban egy-egy alkalommal mindig volt olyan meccs, amire rámondták, hogy ezt mindenképpen meg kell nyernünk, aztán meglátjuk, mi lesz a többi találkozón. A mostani Eb-n ez nincs így, hiszen halálcsoportban vagyunk.
Szerintem az, hogy a Puskás Arénában telt ház előtt léphetünk pályára, nem nekünk, hanem a portugáloknak és a franciáknak lesz inkább szokatlan. Bennünket egészen biztosan feldob mindez."
Varga Kevin Törökországban 37 meccsen lépett pályára, 4 gólt lőtt és 4 gólpasszt is adott. Ebben az idényben összesen 47 mérkőzésen szerepelt (ebben benne van az öt debreceni találkozója is.) "Mindez szokatlan volt nekem, mert ekkora terheléshez nem szoktam korábban. Ugyanakkor ez is kellett ahhoz, hogy itt lehessek a válogatottban. Védekezésben szerintem nagyon sokat fejlődtem, talán ez tűnt fel a szövetségi kapitánynak.
Gyökerestül változott meg az egész életem, hiszen 2020 tavaszán még az okozott döbbenetet, hogy kiestünk a Debrecennel az NB I-ből, most pedig itt vagyok a válogatottnál és az Eb-re készülök.
A törökországi igazolásom óriási váltás volt, hiszen egy olyan hatalmas városban éltem, mint Isztambul, ami először nagyon szokatlan volt nekem. Ami az Eb-t illeti, nagyon sokat gondolok arra, hogy mekkora dolog lenne pályára lépni.
Ugyanakkor az is foglalkoztat, hogy azok az emberek, akik szeretik ezt a sportágat, úgy álljanak fel a meccseink után, hogy büszkék lehessenek ránk. Azt viszont nehéz lenne most megmondani, hogy ehhez milyen eredményt kell elérnünk."
Az Origo azt kérte Varga Kevintől, hogy egy szóval jellemezze a magyar válogatott Eb-csoportját.
"Halálcsoport - nincs erre jobb szó.
Ugyanakkor szerintem nemcsak nekünk az, hanem a három ellenfelünknek is. Hogy ők mit gondolnak rólunk? Nehéz ezt megfejteni, de
abban szinte biztos vagyok, hogy sem a németek, sem a portugálok, sem a franciák nem úgy vélekednek a magyar válogatottról, hogy mi vagyunk az a csapat, amely egy 5-0-s vereség után is mosolyogva vonul be az öltözőbe.
Az eddigi eredményeink adnak számunkra akkora respektet, hogy az ellenfelek ne így beszéljenek rólunk."
A sajtóbeszélgetés után a magyar csapat a szálloda melletti pályán tartott rövid edzést. A magyar válogatott a következő napokban is Ausztriában folytatja a felkészülést, majd június 1-jén, kedden Marco Rossi szövetségi kapitány itt hirdeti ki a végleges keretet. Arról az eseményről is a helyszínről számol be az Origo.