Kikapott Örményországban és kiesett az Európa Konferencialigából a Fehérvár

Székesfehérvár, 2021. július 8. Alik Arakelyan, az Ararat Jereván (j) és Marcel Heister, a MOL Fehérvár FC játékosa a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében játszott MOL Fehérvár FC - Ararat Jereván mérkőzésen a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban 2021. július 8-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár a Székesfehérváron elért 1-1-es döntetlen után idegenben 2-0-ra kikapott az örmény Ararat csapatától, így 3-1-es összesítéssel az első körben elbúcsúzott az Európa Konferencialiga küzdelmeitől.

A MOL Fehérvár a Székesfehérváron elért 1-1-es döntetlen után idegenben próbálta meg kivívni a továbbjutást az örmény Ararat Jereván ellen, amely a fővárostól 120 kilométerre lévő Gyumriban fogadta a magyar csapatot.

Az örmény kupagyőztes ellen a Kovácsik – Fiola, Lüftner, Stopira, Heister – Alef, Houri – Bamgboye, Nego, Petrjak – Nikolics kezdőcsapatot küldte pályára Szabics Imre.

A fehérváriaké volt az első lehetőség, de Nikolics közelről nem találta el a kaput a 10. percben. Egy perccel később cserélnie kellett Szabics Imrének, Lüftner nem tudta folytatni a játékot, Musliu állt be a helyére.

A 13. percben Houri lövése súrolta az oldalhálót, majd Bamgboye és Nego előtt is adódott lehetőség, de Jermakov kapus mindkét esetben jól élt együtt a játékkal.

A 33. percben aztán vezetést szerzett az Ararat, Pobulics egy szabadrúgás után tekert gyönyörűen Kovácsik kapujába, a magyar kapus mozdulni sem tudott.

Az első félidő hajrájában a Fehérvár is szabadrúgáshoz jutott, Heister lőtte el a labdát a sorfal alatt, de Jermakov védeni tudott.

Sokkoló vereséget szenvedett a Fehérvár Forrás: molfehervarfc.hu

A félidőben Houri helyére beállt Zivzivadze, aki szinte rögtön egyenlíthetett volna, de közelről kapu mellé fejelt.

A 63. percben Petrjak is helyzetbe került, de a közeli lövését bravúrral a léc fölé tolta Jermakov.

A 70. percben Kovácsiktól is bravúr kellett, egy szép akció után Manojan lekészítése után Muradjan tekert a bal felső irányába, de a magyar kapus bravúrral védeni tudott.

A 82. percben még Stopira előtt adódott lehetőség, de a közeli fejesét kiütötte az örmények orosz kapusa.

A 86. percben végleg eldőlt a meccs és a párharc is, egy kirúgás után Donimani Yakuba Silue szerzett labdát Stopira mellett és Kovácsik kapujába lőtt, így 2-0-ra nyert a Jerevan és 3-1-es összesítéssel jutott a másoduk fordulóba.

Konferencia Liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Ararat Jereván (örmény)-MOL Fehérvár FC 2-0 (1-0)
Gyumri, Duje Strukan (horvát)
Továbbjutott: az Ararat Jereván, 3-1-es összesítéssel.
gólszerzők: Pobulic (33.)
sárga lap: Pobulic (43.), Muradjan (88.), illetve Nego (89.)

Ararat Jereván: Jermakov - Bravo (Ro. Hakobjan, 74.), Prljevic, Mikojan, Margarjan - Pobulic, Muradjan - Arakeljan (Ra. Hakobjan, 68.) , Deblé (Silue, 54.), Malakian (Manojan, 54.) - Kone

MOL Fehérvár FC: Kovácsik - Fiola, Lüftner (Musliu, 11.), Stopira, Heister - Bamgboye (Dárdai, 61.), Nego, Alef, Petrjak - Nikolics, Houri (Zivzivadze, a szünetben)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!