Vágólapra másolva!
A Juventus hazai pályán 2-0-ra legyőzte a kiesés ellen küzdő Cagliari csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 19., idei utolsó fordulójának keddi mérkőzésén.

A 19. kör keddi játéknapján a kiesőhelyen álló Cagliari a hetedik helyezett Juventushoz látogatott. A papírforma egyértelműen a hazai együttes mellett szólt, ugyanis a Cagliari 2009 óta csak háromszor szerzett egy-egy pontot Torinóban, emellett Walter Mazzarri csapata borzalmas formában van, ugyanis tíz mérkőzés óta nyeretlen a Serie A-ban. Ezzel szemben a Juventus egyre jobb formában játszik, a legutóbbi négy bajnokiját kivétel nélkül megnyerte.

Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője 4-3-3-as hadrendben küldte pályára csapatát, így a kapusban ismét Wojciech Szczęsny kapott helyet, a védelem szélein Juan Cuadrado és Alex Sandro, míg középen Leonardo Bonucci és Matthijs de Ligt került bevetésre. A háromtagú középpályán Rodrigo Bantancur, Arthur és Adrien Rabiot kapott lehetőséget a Federico Bernardeschit, Álvaro Morata és Moise Kean alkotta támadóhármas mögött.

A mérkőzés legnagyobb helyzetére 10 percet kellett várni, akkor csupán centikre volt a vezetés megszerzésétől a Juventus, ám Cuadrado jobb oldali beadádát Moise Kean közelről a kapufára fejelte.

A folytatásban nyomasztó fölényben játszott a Juventus, ám helyzetet sokáig nem tudott kialakítani a stabilan védekező Cagliari ellen.

Aztán a 40. percben megszerezte a vezetést a Juve, Bernardeschi megpattanó beadásába tette bele a fejét Kean, a labda pedig védhetetlenül a kapuban kötött ki.

  • Az olasz csatár szezonbeli harmadik gólját szerezte, ezzel jelenleg ő a legfiatalabb csatár a Serie A-ban, aki legalább háromszor volt eredményes idén.

A Cagliari támadásban meglehetősen súlytalannak bizonyult, ugyanis kaput eltalált lövése sem volt az első félidőben, így egygólos hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A fordulás után sem változott a játék képe, a Juve nyomott, de a befejezések rendre pontatlanok voltak. Erre pedig kis híján ráfázott Massimiliano Allegri csapata, ugyanis a 61. percben óriási lehetőség adódott a Calgliari előtt: egy remek beadást követően Henrique Dalbert közvetlen közelről tekert kapu mellé. Majd nem sokkal később Joao Pedro veszélyes fejesénél kellett hatalmas bravúrt bemutatnia Wojciech Szczesnynek.

Félgőzzel is simán nyert a Juventus Forrás: AFP/Marco Bertorello

Gólt azonban ismét a Juventus szerzett, Kulusevski szerzett labdát a félpályánál, majd zseniális passzt adott Bernardeschinek, aki éles szögből lőtte ki a jobb alsó sarkot.

  • Az Európa-bajnok olasz támadó 513 nap után talált be ismét a Serie A-ban, legutóbb 2020.07.26-án volt eredményes a Sampdoria ellen.

A hajrá már túl sok izgalmat nem tartogatott, végül a Juventus otthon tartotta a három pontot és sorozatban ötödik bajnokiját nyerte. A Cagliari viszont immár 11 találkozó óta nem tudta begyűjteni a három pontot a Serie A-ban, ráadásul a legutóbbi három meccsén még gólt sem tudott rúgni.

Serie A, 19. forduló:
kedd:
Udinese-Salernitana - elhalasztva
Juventus-Cagliari 2-0 (1-0)
Genoa-Atalanta 0-0

1. félidő
40Moise Kean
35Dalbert
24Andrea Carboni
2. félidő
89Alvaro Morata
89Federico Bernardeschi
85Leonardo Pavoletti
84Dalbert
83Federico Bernardeschi
83Dejan Kulusevski
82Arthur
72Moise Kean
71Alessandro Deiola
64Gaston Pereiro
46Adrien Rabiot
Összeállítások
Juventus4-3-3
Cagliari5-3-2
Football Pálya
30
Rodrigo
Bentancur
5
20
Federico
Bernardeschi
9
Alvaro
Morata
1
Wojciech
Szczesny
11
Juan
Cuadrado
19
Leonardo
Bonucci
4
Matthijs
de Ligt
12
Alex
Sandro
25
Adrien
Rabiot
18
Moise
Kean
8
Razvan
Marin
28
Alessio
Cragno
12
Raoul
Bellanova
25
Gabriele
Zappa
23
Luca
Ceppitelli
44
Andrea
Carboni
22
Charalambos
Lykogiannis
14
Alessandro
Deiola
27
Alberto
Grassi
29
10
Joao
Pedro

Juventus

Kezdők
30Rodrigo Bentancur
5Arthur
82
20Federico Bernardeschi
89
83
9Alvaro Morata
89
1Wojciech Szczesny
11Juan Cuadrado
19Leonardo Bonucci
4Matthijs de Ligt
12Alex Sandro
25Adrien Rabiot
46
18Moise Kean
72
40
3Giorgio Chiellini
6Danilo
22Federico Chiesa
10Paulo Dybala
23Carlo Pinsoglio
36Mattia Perin
2Mattia De Sciglio
14Weston McKennie
17Luca Pellegrini
24Daniele Rugani
27Manuel Locatelli
44Dejan Kulusevski
83
45Koni De Winter
46Matias Soule
21Kaio Jorge
Cserék

Cagliari

Kezdők
8Razvan Marin
28Alessio Cragno
12Raoul Bellanova
25Gabriele Zappa
23Luca Ceppitelli
44Andrea Carboni
24
22Charalambos Lykogiannis
14Alessandro Deiola
71
27Alberto Grassi
29Dalbert
84
35
10Joao Pedro
20Gaston Pereiro
64
6Marko Rog
40Sebastian Walukiewicz
0Riccardo Ladinetti
16Kevin Strootman
1Simone Aresti
31Boris Radunovic
15Giorgio Altare
21Christian Oliva
0Paolo Farago
30Leonardo Pavoletti
85
32Damir Ceter
33Adam Obert
9Keita Balde
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista