Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A hétszeres aranylabdás Lionel Messi szerint nem kérdés, hogy idén Karim Benzemának, a Real Madrid Bajnokok Ligája-győztes támadójának jár az Aranylabda.

Az argentin sztárlabdarúgó maga is elszenvedője volt a francia támadó nagyszerű formájának, ugyanis csapatát, a Paris Saint-Germaint úgy búcsúztatta a spanyol gárda a 16 között, hogy a visszavágón Benzema mesterhármast szerzett.

A negyeddöntőben, a Chelsea ellen aztán újabb négy, majd az elődöntőben, a Manchester City ellen három Benzema-gól következett. A Real végül 1-0-ra nyerte meg a döntőt a Liverpool ellen, s bár azt a találatot nem Benzema lőtte, abban mindenki egyetért, hogy a siker egyik fő letéteményese volt.

Messi szerint nem kérdés, hogy ki kapja az Aranylabdát Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A francia csatár a La Ligában is gólkirály lett, s ezzel nagyban hozzájárult a királyi gárda újabb spanyol bajnoki címéhez.

- nyilatkozott egy argentin tv-csatornának Messi. Messi akár szembe is kerülhet Benzemával a november 21-én kezdődő katari világbajnokságon, s azt mondta, szerinte a címvédő franciák a torna favoritjai.

- fogalmazott.

A 34 éves Messi jelenleg Bilbaóban készül a válogatottal a szerdai, londoni interkontinentális szuperkupa-mérkőzésre, amelyen az Eb-győztes olaszok lesznek a Copa America-címvédő argentinok ellenfelei.

Mindent egy helyen az Eb-ről