Vágólapra másolva!
Évtizedes negatív csúcsokat döntöget a Bayern München. Az edző tanácstalan, a szurkolók elégedetlenek, a játékosok pedig a legnagyobb negatív széria közepette elmentek szórakozni, inni az Oktoberfestre.

A híres müncheni sörfesztiválon szinte kötelező részt venni a Bayern München éppen aktuális focistáinak. Mindenki magára ölti a világszerte ismert bajor népviseletet, közte a bőrnadrágot. Élete párjával jelenik ott meg focista és vezető egyaránt. A fotósok persze megrohanják a Bayern sátrát, készülnek a hölgyekkel és a literes söröskancsókkal a képek.

Oliver Kahn és felesége Svenja az Oktoberfesten Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

Annak idején az alkoholt választott vallása miatt mereven visszautasító Franck Ribery sem úszhatta meg az ilyen fotókat, és a többi antialkoholistának „sincs kegyelem". Vagyis a szégyenkező edző, Julian Nagelsmann hiába mondta az „augsburgi csata" elvesztése után, hogy talán idén ki kellene hagyni a protokoll-poharazást, a focisták természetesen másnap délután egykor már ott feszítettek a Theresienwiesen. Kényszeredetten ment ő is, és kattogtak a sajtómunkások masinái, annál az asztalnál is, ahol ő, Oliver Kahn és Haszan Szalihamidzsics üldögélt a méretes korsók társaságában.

Az augsburgi vereség másnapján az Oktoberfesten nem volt őszinte Julian Nagelsmann mosolya Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

Azonban tévedés azt feltételezni, hogy mindenki csak kényszerből ment oda. Ugyanis a kötelező program után Neuer, Kimmich, Goretzka, Davies, Gnabry, Hernández és Ulreich még sokáig maradt „szabadon választottra" is.

Thomas Müller és szintén sportoló felesége, Lisa csak a kötelező időt töltötte a buliban, de sokan tovább maradtak Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

Nagelsmannt nem először hozzák a pályán kívül (is) kellemetlen helyzetbe focistái. Az edző kezéből már a tavalyi bajnokság hajrájában is egyszer kikerült a gyeplő. A Mainz elleni vereség után ugyanis a csapat jelentős része elment néhány napra Ibizára bulizni. Két bajnoki között, miután a csapat már meglepően korán elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától és a Német Kupától. Érdekes belegondolni, hogy mi történik, ha a klub fizetett alkalmazottai annak idején ezt Felix Magath, Ottmar Hitzfeld, Udo Lattek, vagy a mi Aranycsapatunk „emberevő edző" hírében álló hátvédje, Lóránt Gyula regnálása idején teszik.

Felix Magath idején aligha mentek volna Ibizára a játékosok bajnokság közben Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / Ralf Ibing /firo Sportphoto/Ralf Ibing

A bajok valószínűleg akkor kezdődtek a Bayern-sztárok és Nagelsmann-edző kapcsolatában.
És akkor kezdődött egy rossz sorozat is. Ez ugyanis az elmúlt bajnokság 32. fordulójában történt, és ezt követően a gárda döntetlent játszott otthon a Stuttgarttal, majd Wolfsburgból is csak egy ponttal távozott.
Vagyis (ha a legutóbbi szezon végét is figyelembe vesszük)

a Bayern utolsó 10 bajnokijából csak hármat tudott megnyerni. A legutolsó négyből pedig egyet sem.

Ennek okairól később, előtte nézzük meg, hogy mikor produkált utoljára ilyen pocsék szériát Németország büszkesége!

A csapatkapitány, Manuel Neuer mutatja az utat, de ő a kapuból nehezen tud gólt szerezni. Bár Augsburgban a hajrában kapus-kollegája csak bravúrral tudta védeni nagyszerű fejesét Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A 2010-11-es szezonban 7 forduló után nyolc ponttal állt a csapat a 12. pozícióban. Azóta mindig többje volt a jelenlegi 12 pontnál. Akkor egyébként úgy végzett a harmadik helyen, hogy a végén 10-zel gyűjtött kevesebbet, mint a bajnok Borussia Dortmund. És az akkori szabályok szerint selejtezőt kellett játszania a Bajnokok Ligájáért.

Egymást követően négy bajnoki találkozón utoljára 20 évnél is régebben maradt nyeretlen,

2001 ősz végén az akkor nemcsak a bajnoki salátástálat, hanem a BL-trófeát is birtokló csapat hat mérkőzésen nem tudott diadalmaskodni. Akkor is a harmadik helyre futott csak be a szezon végén.
Vagyis nagyon régen teljesített ilyen rosszul a Bundesligában.

Thomas Müller tanácstalan, pedig ő már részese volt a 2010-es őszi vesszőfutásnak is Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A négy egymást követő győzelem nélküli bajnokinál talán aggasztóbb a bajor sztárcsapat hívei számára a néha ötlettelen játék, és az edző említett súlytalansága. Azt persze mindenki tudta (az őt szerződtető vezetők is), hogy

nála „kisebb név" még nem irányította trénerként a német Rekordbajnokot.

Aki játékosként semmit nem tett le az asztalra, és edzőként is még „gyakornok". Ráadásul még játékoskorú. Ettől persze még vezetheti olyan csúcsokra a csapatot, mint neves elődei, de a hendikeppjét nehéz feledtetni.

Mert az augsburgi vereség utáni sajtótájékoztatón az Októberfest esetleges kihagyásának lehetőségén kívül mondott még más meredek dolgot is. Arra az újságírói kérdésre, hogy „nem gondolja, hogy csapatának szüksége van egy klasszikus középcsatárra", a következőt válaszolta:

Robert Lewandowski nemcsak az Oktoberfesten hiányzott müncheni csapatból Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Alexandra Beier

Nagelsmann tehát kissé humorosan, kissé cinikusan kitért a legfontosabb kérdés megválaszolása elől, de aki látta az elmúlt négy bajnokiját a Bayernnek, az tapasztalhatta azt, amit mindenki sejtett a tavasz végén:

Robert Lewandowski pótolhatatlan.

Nemcsak a Bayern számára az, hanem a világon nincs csapat, amely ne érezte volna meg az ő eligazolását. Az elvileg a helyére érkezett Sadio Mané – ahogy az sejthető volt – egy az egyben nem tudja pótolni. Ezért a bajnokság elején – nagyon helyesen! – Nagelsmann szerkezetet váltott, és ez ideig-óráig be is jött, de ahogy az várható volt, kielemezték azt a Bundesliga-ellenfelek. Az első meccseken brillírozó Jamal Musiala tinédzserként még nem veheti a hátára a csapatot, és a többi támadó közül csak Leroy Sané teljesített megfelelően (a legjobban, mióta Münchenbe költözött), de az egész támadójáték a Bundesliga-védők számára hatástalanítható.

Leroy Sane jól kezdte a szezont, de Augsburgban megint gyengén játszott Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

Ráadásul a 7. fordulóban olyan szégyen érte a gárdát, amilyen nagyon régen nem: a bajor szomszéd otthonában nem tudott gólt szerezni. Ezt megelőzően 2020. február 9-én maradt bajnokin gólképtelen. Viszonyítási alapként: akkor gyakorlatilag még nem ismertük Európában a koronavírust. Azon a majdnem három évvel ezelőtti meccsen Gulácsi Péter „nullázta le" a Gnabryval, Müllerrel, Lewandowskival támadó Bayernt Münchent, míg a magyar kapus előtt másokon kívül Dayot Upamecano és Marcel Sabitzer ténykedett, míg a kispadról a tanácsokat Julian Nagelsmann adta nekik.

Ezt követően 87 Bundesliga-találkozó mindegyikén eredményesek voltak a bajor gépezet tagjai, mígnem Augsburgban úgy nem szereztek gólt, hogy ezúttal már Nagelsmann nekik adta a tanácsokat.

Amikor az augsburgi 1-0-s vereséget megelőzően a Bayern utoljára nem szerzett gólt bajnoki mérkőzésen Julian Nagelsmann nagyon örült, mert még Gulácsiék edzője volt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

Az idegenben szerzett góllövősorozat pedig még régebbről datálódott: az augsburgi 1-0-s vereséget megelőzően utoljára 2019 május 11-én nem tudott betalálni távol az otthontól a Bayern. Az a meccs Lipcsében volt, és természetesen akkor is Gulácsi Péter keserítette el a müncheni alakulatot. Ezt követően 54 idegenbeli Bundesliga-fellépésén talált be, ez a sorozat is megszakadt Augsburgban.

A lengyel Rafal Gikiewicz előtt Gulácsi Péter nem kapott gólt a Bayerntől a Bundesligában, 87 mérkőzéssel korábban Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

De nem ez jelenti a legnagyobb gondot jelenleg a Bayern házatáján. Hanem a három döntetlent követő vereség, és ezen csak kicsit szépít, hogy az Inter otthonában aratott BL-diadal után a Barcelona ellen is sikerült nyerni az elitligában. Mert az utóbbi győzelem picit szerencsés volt, a játék messze nem elégítette ki a csapat kényes ízlésű szurkolóit.

A Bundesligában pedig semmi nem elégíti ki mostanában a drukkereket.

Oliver Kahn, a vezérkar legerősebb embere öt dologban látja az eredménytelenség okát. Szerinte a taktika, az egyéni kondíció, a csapat hozzáállása, a hangulat és Nagelsmann személye az, amit meg kell vizsgálni, hogy a gárda úrrá legyen a nehézségeken.

Julian Nagelsmann "elveszítette az öltözőt"? Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

Az utóbbi három nyilván szorosan összefügg, és ezeknek nem tett jót egy augsburgi meccs hajrájában történt esemény. Nagelsmann a jobbhátvéd Noussair Mazraoui helyére a támadáshoz jobban értő fiatal Mathys Telt akarta beküldeni, és így Kimmichnek kellett (volna) visszalépni a védelembe. Ő azonban üvöltve közölte az edzővel, hogy erre nem hajlandó. Döbbenetes, de emiatt a tréner megváltoztatta elképzelését, és Tel helyett Josip Stanisicot küldte be, és „feláldozta" Musialát.

Joshua Kimmich megdöbbentő viselkedése nem erősíti az edző pozícióját Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

Joshua Kimmich jelenleg nemcsak a Bayern, de az egész német labdarúgás ékköve, egy kétgyerekes családapa, tehát nem egy szertelen, forrófejű tini. Ám ő volt az is, aki tavaly ilyenkor nem volt hajlandó beoltatni magát koronavírus ellen, vagyis szeret a maga feje után menni. Ez semmit nem von le a teljesítményéből, ahogy annak idején

nem egy „balhésabb" világsztár is nagy hasznára volt a Bayernnek.

Elég csak Stefan Effenberg, Lothar Matthäus, Paul Breitner, vagy éppen a Császár, Franz Beckenbauer nevét említeni.
Ennek a függelemsértésnek a válogatott szünet miatt egyelőre még nem lett következménye. Mert van baj enélkül is. Ám a „mindenható" Kahn még nem aggódik:

A mindig, mindenről véleményt formáló klasszis, Lothar Matthäus szerint sem az edző a hibás a vesszőfutásban:

Pontosan ez volt a helyes lépés, és az, amire Juliannak most szüksége van a klub részéről."

Nemcsak a mindig kritikus klasszis, Lothar Matthäus, hanem Nagelsmann főnöke, Oliver Kahn is megvédte az edzőt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto/Max Ellerbrake

A másik amire szüksége volt a fiatal trénernek az egy kis idő. Ezt most megkapta a Nemzetek Ligája találkozók miatt. Ám utána muszáj talpra állítani csapatát! Ehhez ideális ellenfél vár rá a 8. fordulóban: a botladozó, örök vesztes Leverkusen személyében. Akiről azt mondta egykoron menedzsere, Rainer Calmund:

Vagyis adott a negatív széria megállításának lehetősége. Biztos ebben Matthäus is:

Nagyon ambiciózus és tehetséges. Ha sikeresen túléli ezt a válságot, és sikerül újra azt a futballt játszatni a csapattal, amit a Leipzig, a Frankfurt és a Gladbach ellen láthattunk, akkor néhány hét múlva már másképp fognak beszélni róla és az FC Bayernről."

Mostanában a Bayern játékosai tapsolhatnak a lelkes szurkolóiknak, és nem fordítva Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

Ez a „jövő zenéje", de az biztos, hogy egy olyan klubnál, ahol Oliver Kahn van a vezetői székben, ott túl hosszú krízistől nem kell tartani. És játékos uralomtól sem. A Titán játékosként (még mielőtt csapatkapitány lett akkor is) helyre tudta rakni a kilengő focistákat. Ha pedig segítségre lenne szüksége, akkor még mindig ott van a klubnál a klasszis játékosból, majd menedzserből lett elnök, Uli Hoeness.

Vagyis korai még a vetélytársaknak dörzsölni a kezüket, a Bayern bukására gondolva.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!