A koppenhágai összecsapás második percében Rasmus Höjlund megszerezte a vezetést a manchesterieknek, ám nem sokkal később félbeszakadt a találkozó, amiért egy szurkoló palesztin zászlóval a vállán rohant be a pályára.
Aztán rövid ideig folytatódott a meccs, de negyedóra után ismét meg kellett szakítani a játékot, mert ezúttal a lelátón rosszul lett egy szurkoló. A bt.dk beszámolója szerint több rajongó integetett, segítséget kért, és az orvosoknak kellett a helyszínre sietniük.
Amíg az ápolás folyt, lepedővel eltakarták a történteket a kamerák elől, majd néhány perc szünet után egyszer csak folytatódott az összecsapás.
A 28. percben aztán ismét hívták az orvosokat a nézőtérre, ezúttal egy másik pontjára, de akkor hamarabb véget ért az ápolás. Dán beszámolók szerint a helyi hangosbemondó közölte a stadionban, hogy a körülményekhez képest jól van a szurkoló. A másik néző állapotáról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra információt.