Vágólapra másolva!
A Juventus hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Empolival az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában, szombaton.

A Juventus már a 18. percben emberhátrányba került, miután Arkadiusz Milik nyújtott lábbal csúszott be Alberto Cerrinek. A játékvezető először sárga lappal jutalmazta a szabálytalanságot, aztán a videósfelvételek visszanézése után felülbírálta döntését és kiállította a lengyel támadót.

A torinói klub először kapott piros lapot a szezonban, emellett holtversenyben ez volt a klub történetének legkorábbi piros lapja az olasz bajnokságban, hazai pályán.

  • Az elmúlt 20 évben Arkadiusz Milik mindössze a negyedik Juventus játékos Felipe Melo, Gianluigi Buffon és Juan Cuadrado után, aki azonnali piros lapot kapott egy meccs első 20 percében. Felipe Melo (2011 vs Parma), Gianluigi Buffon (2011 vs Lecce) és Juan után. Cuadrado (2020 vs Fiorentina). Mászik.
Milik először sárgát kapott, majd kiállították Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az emberhátrányban futballozó Zebrák aztán a második félidő elején Dusan Vlahovics révén szerezték meg a vezetést. A szerb csatár a hatodik bajnoki gólját szerezte 2024-ben, márpedig a Juventus történetében csak Cristiano Ronaldo kezdett jobban egy adott naptári évet (2020 januárjában 7 gólt lőtt).

A Juventus végül tíz emberrel nem tudta kihúzni kapott gól nélkül, Tommaso Baldanzi a 70. percben egy távoli lövéssel egyenlített.

Massimiliano Allegri együttesének előnye két pont a tabella élén az elmúlt idényben Bajnokok Ligája-döntős Internazionalével szemben, amely két találkozóval kevesebbet játszott és vasárnap este Firenzében lép pályára. Az Empoli utolsó előtti a Serie A-ban.

Serie A, 22. forduló:
Atalanta-Udinese 2-0 (2-0)
Juventus-Empoli 1-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 36 29 2 5 86-19 67 92
D
GY
GY
V
GY
I
2.
AC Milan 37 22 7 8 74-47 27 74
D
V
D
D
GY
I
3.
Juventus 36 18 5 13 49-28 21 67
D
D
D
D
D
I
4.
Bologna 36 18 5 13 51-27 24 67
D
GY
D
D
GY
I
5.
Atalanta 35 19 10 6 65-39 26 63
D
GY
GY
GY
GY
I
6.
AS Roma 36 17 10 9 63-44 19 60
V
GY
D
D
V
I
7.
Lazio 36 18 13 5 47-37 10 59
GY
GY
GY
D
GY
I
8.
SSC Napoli 36 13 11 12 53-46 7 51
D
V
D
D
V
I
9.
Torino 36 12 10 14 33-32 1 50
D
D
V
D
GY
I
10.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
Teljes lista