Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában a Paksi FC hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kecskemét csapatát, ezzel Bognár György együttese a címvédő Ferencvárost visszaelőzve ismét a tabella élére állt.

Az őszi bajnok Paks remekül kezdte a tavaszi szezont is, mivel Bognár György együttese legyőzte otthon a Puskás Akadémiát, hét közben pedig Mezőkövesden diadalmaskodott. A tolnaiak az előző szezonban háromszor játszott a dél-alföldiekkel, akkor egy-egy paksi és kecskeméti győzelem mellett egy döntetlen született. A mostani idényben tavaly októberben találkozott a két csapat, akkor 1-1-es döntetlen született a Széktói Stadionban. A Szabó István által vezetett Kecskemét jó formában érkezett Paksra. A lilák a tavaszi szezont egy kiütéses mezőkövesdi győzelemmel kezdték, hét közben pedig a Diósgyőrt győzték le hazai pályán, és a gyenge szezon kezdés után már 13 ponttal eltávolodtak a kiesőzónától. 

Bognár György a mezőkövesdi győzelem után sem volt maradéktalanul elégedett
Fotó: paksifc.hu

Érződött is a meccsen, hogy a két csapat rendkívül tisztelte egymást, ugyanis a kiegyenlített játék mellett komoly helyzet sokáig egyik oldalon sem adódott. Az első ígéretes lehetőségre egészen a 29. percig kellett várni. Ekkor a Kecskemét játékosa, Szendrei Ákos tört be a tizenhatoson belülre, az alapvonalról visszatette a labdát az érkező Matheus Leoninak, azonban a brazil játékos hét méterről borzalmasan találta el a labdát és nem talált kaput.

A 34. percben aztán a semmiből kapott egy tizenegyest a Paks. 

Egy jobb oldali szabadrúgás után Katona Levente birkózott Szélpál Norberttel, a paksi játékos a földre került, Rúsz Márton játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. Az esetet videózták, de a VAR-kocsiban némi tanakodás után jóváhagyták a játékvezető döntését, így jöhetett Haraszti Zsolt tizenegyese, amit aztán a Ferencvárosban is megfordult paksi támadó jócskán a kapu mellé lőtt.

Bognár György valószínűleg nem volt elégedett a látottakkal, ugyanis szünetben Balogh Balázs mellett pályára küldte a csapat legendás támadóját, Böde Dánielt, aki a 460. NB I-es mérkőzésén lépett pályára. 

A 37 éves paksi támadó egészen illusztris társaságba került, már csak Szusza Ferenc (463), Szűcs Lajos (486), Szabó György (510), Illés Béla (540), Kuttor Attila (560) és Végh Zoltán (570) vannak előtte az NB I-es örökrangasorban.

 

Böde Dániel elképesztő mérföldkőhöz érkezett
Fotó: paksifc.hu

A cserék azonban nem a Paksot pörgették fel, hanem a Kecskemét lett sokkal veszélyesebb, amely a második félidő elején háromszor is komolyan veszélyeztetett. A 49. percben a korábbi Honvéd-játékos, Zsótér Donát tesztelte korábbi csapattársát, azonban Szappanos Péter vetődve hárítani tudott. Az 52. percben aztán már bravúrt is be kellett mutatnia a magyar válogatott kapusnak, amikor Szendrei 21 méteres szabadrúgását elképesztő mozdulattal tornázta ki a jobb felső sarokból, majd néhány másodperccel később a szünetben csereként beállt Szabó Alex közeli fejesét is kitolta a léc alól. 

A Paks rendkívül görcsösen futballozott a második félidőben, így meglepetésként jött, hogy vezetést tudott szerezni. 

A 64. percben a csereként beállt Szabó Bálint ment el a bal szélen, majd egy remek befele cselt követően áttekerte a labdát a hosszúra, és érkező Windecker József pedig öt méterről a bal alsó sarokba csúsztatott (1-0). 

Két perccel később aztán a meccset is eldönthette volna a Paks. Egy beívelés után Windecker vette la a labdát a tizenhatoson belül, lövés helyett azonban Hahn János elé tálalt, aki egy cselt követően kilenc méterről kapura tekert, de a kecskeméti Varga Bence egy óriási bravúrral kiütötte a labdát és meccsben tartotta csapatát. 

Persze, ez nem csak a kecskeméti kapusról, hanem a paksiról is leírható, hogy gólnélküli állásnál Szappanos két nagy bravúrt is bemutatott, majd a 71. percben egy jobb oldali szabadrúgás után Vágó Levente közeli fejesét is kiszedte a bal alsóból, így a magyar válogatott kapus egyértelműen bejelentkezett a mérkőzés embere címre. 

A folytatásban a Kecskemét próbálkozott, de a megnyíló területek miatt sokkal több lehetősége volt a Paksnak a második gól megszerezésére, mintsem a vendégcsapatnak az egyenlítésre. 

A hajrában a Paks már nem törekedett az újabb gólszerzésre, hanem magabiztosan tartotta az előnyét, ezzel Bognár György csapata harmadik tavaszi meccsét is megnyerte és újra megelőzte a bajnoki címvédő Ferencvárost. 

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Paksi FC-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
Paks, 2310 néző, játékvezető: Rúsz Márton
Paksi FC: Szappanos - Szélpál (Osváth, 57.), Kinyik, Lenzsér - Kovács K. (Balogh B., a szünetben), Papp, Windecker, Vas, Hahn (Horváth Ke., 87.) - Haraszti (Szabó B., 56.), Könyves (Böde, a szünetben)
Kecskeméti TE: Varga B. - Iyinbor, Belényesi, Katona L. (Szabó A., a szünetben) - Szűcs (Májer, a szünetben), Vágó, Meszhi (Banó-Szabó, 63.), Leoni (Pálinkás, 77.) - Horváth Kr., Zsótér, Szendrei (Lukács, 63.)
gólszerző: Windecker (64.)
sárga lap: Windecker (39.), Szélpál (44.), illetve Szűcs (20.), Katona L. (34.), Vágó (39.), Horváth Kr. (48.), Varga B. (a lefújás után)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista