Vágólapra másolva!
Jelenleg mindössze az NB III-as Budaörs együttesénél dolgozó ifjabb Bognár György csak álmodozhat róla, hogy egyszer olyan magasságokba jut, hogy a bajnoki címvédő Ferencvárosnál legyen vezetőedző. A Paks trénerének, Bognár Györgynek a fia ennek ellenére nagyképűen úgy nyilatkozott, sem ő, sem az édespja nem ülne le soha a Fradi kispadjára.

Bognárékon röhögnek a Fradi-szurkolók

Ifjabb Bognár György, Budaörs
Ifjabb Bognár György erős kijelentést tett
Fotó: Budaörsi Sport Club Labdarúgó Szakosztály

A Fradi-szurkolók nem vették zokon a kijelentést, inkább csak röhögnek az NB III-es edző nagyszájúságán. Ifjabb Bognár György - aki tavaly nyáron hagyta el édesapja stábját - a Csakfocinak adott interjújában beszélt a Ferencvárosról, amit az ulloi129.hu szemlézett.

"Biztos vagyok benne, ha a Ferencvárostól felhívnák, hogy legyen ott edző, nemet mondana. Persze, tudom, hogy ez soha nem fog megtörténni… Ebben is hasonlítunk egymásra. 

Paks például ideális hely ilyen szempontból. Haraszti Zsoltnak rengeteget köszönhet a magyar futball, hiszen kevés pénzből, csak hazai játékosokkal ért el nagy sikereket" - mondta a Budaörs edzője.

A Fradi-drukkerek jót szórakoztak a kijelentésen, íme, néhány hozzászólás:

Ha felhívnának a Man. City-től, hogy legyek ott edző, biztos, hogy nemet mondanék

 - írta az egyik.

Egy másik így vélekedett: "És lenne, aki kérné?"

"Mi a túró kapcsán merült fel ez a kérdés? A kis Bognár is megmérettetett és könnyűnek találtatott. Mi közünk van az öreg Bognárhoz??? Nála jobb hazai edzők vannak, akik ölni is tudnának a Fradi kispadjáért" - írta egy harmadik.

"Könnyű lemondani valamiről, aminek elméleti lehetősége sincs" - jött a következő hozzászólás. "Win - win szitu, mivel nincs is rá igény..." - írta egy újabb szurkoló.

A Budaörs jelenleg a 9. helyen áll az NB III Északnyugati csoportjában.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.