Vágólapra másolva!
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tiszteletlenségnek nevezte, hogy az utóbbi hetekben egyre többször hírbe hozzák a Manchester United kispadjával.

Az 53 éves szakember nyolc éve irányítja az angol válogatottat, csapata a legnagyobb esélyesek között van a nyári Európa-bajnokságon. Azonban Southgate-et frusztrálja, hogy az utóbbi hetekben egyre több olyan hír jelenik meg, hogy nyáron átveszi Erik ten Hag helyét a Manchester United kispadján. 

Szombat este az angol válogatott a brazil csapatot fogadja a Wembley Stadionban. A találkozó előtti sajtótájékoztatón Southgate kijelentette, hogy egyetlen érdeklődő klubbal sem beszélni az Európa-bajnokság előtt.

„Erre minden alkalommal válaszoltam, amikor itt ültem veletek” – mondta az újságíróknak az angol válogatott szövetségi kapitánya. „Az Európa-bajnokságra koncentrálok. Ha előtte szerződést kötnénk, akkor mindenki azt mondaná: Miért írsz alá szerződést az Eb előtt, ahol bizonyítanod kell?. 

Én biztosan nem fogok mással beszélni, soha nem is beszéltem, nyolc éve vagyok itt munkában, és soha nem fogok azzal szórakozni, hogy bárki mással beszéljek, amíg a posztom vagyok

 – folytatta Southgate, akinek az év végéig van szerződése az angol válogatottól, a jövőjéről szóló tárgyalásokat pedig tudatosan az Európa-bajnokság utánra halasztották. 

Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
Fotó: AFP

Southgate azért is kérte ki magának a pletykákat, mert jelenleg van állása, míg a Manchester United kispadján továbbra is ott ül a holland Erik ten Hag.

Először is, én vagyok az angol szövetségi kapitány, és az a feladatom, hogy megpróbáljam megnyeri a csapattal az Európa-bajnokságot. Másodszor pedig a Manchester Unitednek van edzője. Szerintem rendkívül tiszteletlen, amikor egy edzővel kapcsolatban bármilyen spekuláció van, miközben ő még a helyén van”

 – tette hozzá Southgate, aki korábban azt mondta, hogy a közte és a szövetség közötti tárgyalásokat tudatosan elhalasztották a kontinenstorna utánra, mert nem akarta, hogy az új szerződésével kapcsolatos pletykák elvonják a játékosai figyelmét az Eb előtt.