Vágólapra másolva!
Kijelölte a magyarok és az örmények elleni barátságos mérkőzésre készülő 24+1 fős keretét Franco Foda, a koszovói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A koszovói szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint az egy hónapja kinevezett német szakember csapatához Lindon Emërllahu (FC Ballkani) csak a magyarok ellen csatlakozik, előtte az U21-es együttesben  szerepel.

Foda ezen a két mérkőzésen debütál a koszovói nemzeti együttes élén, amely hétfőn kezdi meg a közös edzéseket, szerdán pedig már Jerevánba utazik, ahol két nappal később az örmények ellen lép pályára. A pénteki összecsapást követően a koszovóiak egyből Budapestre utaznak, írja az MTI.

A 25 fős keretben szerepel többek között Florent Muslija, aki Freiburgban Sallai Roland és Szalai Attila csapattársa, illetve a Szalai Gáborhoz hasonlóan a Lausanne-Sportban futballozó Donat Rrudhani. De a csapatban helyet kapott az olasz bajnoki címvédő Napoliban szereplő, Amir Rrahmani, valamint a jelenleg az osztrák LASK-ban focizó rutinos Valon Berisha, aki a 2017-18-as idényben Szoboszlai Dominik klubtársa volt a Red Bull Salzburgban.

A magyar-koszovói találkozóra március 26-án kerül sor a Puskás Arénában, Marco Rossi együttese négy nappal korábban a törököket fogadja.
Az Európa-bajnokságra készülő magyarok júniusban további két felkészülési meccset játszanak, az Eb-n pedig június 15-én Svájccal, 19-én a házigazda németekkel, valamint 23-án a skótokkal találkoznak a csoportkörben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!