Vágólapra másolva!
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 4-0-ra legyőzte a Hansa Rostock csapatát a berlini Olimpiai Stadionban. A találkozó hőse a magyar szakember legidősebb fia, a 24 éves Palkó volt, aki két góllal vette ki a részét a berlini csapat sikeréből.

Az utóbbi hetekben forrnak az indulatok a Hertha háza táján. A csapat ugyan a középmezőny elején tanyázik, a feljutásra azonban kevés esélye van. Ráadásul Dárdai Pálnak is nehéz napjai vannak, hiszen biztossá vált, hogy legkisebb fia nyáron távozik a csapattól, és könnyen lehet, hogy a szezon végeztél a magyar szakembernek is távoznia kell. Dárdain óriási a nyomás, múlt héten egy sajtótájékoztatón a Kicker újságírójának, Steffen Rohrnak a kérdése után kiviharzott a teremből, ezt követően pedig olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a Hertha már Dárdai utódjával tárgyal. 

Az eset után Hertha drámai győzelmet aratott a Paderborn otthonában, a klubon belül pedig rendezték a szokatlan és nagy figyelmet keltett ügyet, melynek a hátterében állítólag az áll, hogy a berlini klub amerikai tulajdonosa folyamatosan fúrja Dárdait, ehhez pedig a Kicker újságíróját használta fel. 

A Hansa Rostock elleni meccsen két Dárdai is bekerült a Hertha kezdőcsapatába. A védelemben ott volt a nemzeti csapatban márciusban bemutatkozott Dárdai Márton, a középpályán pedig ott volt Dárdai Palkó, aki eddig egyszer, 2022 novemberében lépett pályára Marco Rossi együttesében. A berlini csapat dominánsan kezdte a találkozót, a 18. percben pedig megszerezte a vezetést. Egy szép támadás végén Marten Winkler kapott egy labdát a jobb oldalon, középre emelt, az érkező Dárdai Palkó pedig négy méterről a kapuba fejelt. 

Dárdai Palkó a harmadik gólját lőtte a Bundesliga 2 idei szezonjában
Fotó: Hertha BSC/X

A folytatásban továbbra is a berlini csapat uralta a mérkőzést, amely a 30. percben egy kezezés után büntetőhöz jutott. A labda mögé Fabian Reese állt oda, aki a jobb alsóba lőtt a balra vetődő Markus Kolke mellett.

Az első félidőben a Hertha szenzációsan futballozott. Dárdai Pál csapata tízszer lőtt kapura, mellette pedig 2.79-es xG-t dolgozott ki a Rostock ellen. A második játékrészben korántsem dominált ennyire a berlini csapat, de a 60. percben így is el tudta dönteni a meccset. Egy labda szerzés után a Hertha végigvitt egy gyors kontrát. Az első gólban is főszerepet játszó Marten Winkler robogott el a bal szélen, majd középre tett a második hullámban érkező Dárdai Palkónak, aki 11 méterről a kapu bal oldalába lőtt.

A berlini csapat remek sorozatban van a Bundesliga 2-ben
Fotó: Hertha BSC/X

Dárdai Palkót a 72. percben, Dárdai Mártont pedig a 79. percben cserélt le Dárdai Pál, akinek mindkét fia vastapsot kapott a berlini szurkolóktól. 

A hajrára azért maradt még egy Hertha-gól. Egy labdaszerzés után a Dárdai Palkó helyére beállt Ibrahim Maza indította a leshatáron kiugró Haris Tabakovicot, a korábban Debrecenben futballozó bosnyák csatár kilépett ziccerben, majd higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt.

Dárdai Pál csapata ezzel négy meccs óta veretlen a Bundesliga 2-ben. Győzelmével a Hertha feljött a tabella hatodik helyére és öt ponttal megközelítette az osztályozós helyen álló Düsseldorf csapatát. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!