Vágólapra másolva!
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden 61. mérkőzésén irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat, ezzel utolérte az örökrangsor harmadik helyén Mészöly Kálmánt.

Amíg a 2022 novemberében elhunyt magyar szakvezető három ciklus során érte el ezt a számot, addig a tavaly október óta magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember egyetlen időszak alatt került fel a képzeletbeli dobogóra - számolt be róla az MTI.

Magyarország, Törökország, labdarúgás, mérkőzés, válogatott, 2. félidő, 8. adag
Marco Rossi utolérte Mészöly Kálmánt az örökrangsor harmadik helyén
Fotó: Origo - Csudai Sándor 

A 2018 júniusában kinevezett Rossi még idén utolérheti és megelőzheti a második helyen álló Sebes Gusztávot is, az Aranycsapat legendás mestere 69 találkozón vezette a nemzeti együttest. A magyar válogatottnak a 2024-es esztendőben még két barátságos mérkőzése lesz júniusban, legalább három csoporttalálkozója a nyári Európa-bajnokságon és hat összecsapása ősszel a Nemzetek Ligája élvonalában.

A rangsort a szövetségi kapitányi posztot két ciklusban ellátó Baróti Lajos vezeti 117 mérkőzéssel.

A szövetségi kapitányok rangsora a mérkőzésszám alapján:

  1. Baróti Lajos     (1957-66, 1975-78)          117
  2. Sebes Gusztáv    (1949-56)                    69  
  3. Mészöly Kálmán   (1980-83, 1990-91, 1994-95)  61
       Marco Rossi      (2018-?)                     61
  4. Bicskei Bertalan (1989, 1998-2001)            45

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!