Vágólapra másolva!
Kiskorúval szemben elkövetett szexuális visszaélés miatt örökös eltiltással sújtották a 29 éves ausztrál műkorcsolyázót, Brendan Kerryt.

Kiskorúval szexelt az ausztrál műkorcsolyázó

Az egyesült államokbeli SafeSport nonprofit szervezet örökös eltiltással sújtotta Brendan Kerry ausztrál műkorcsolyázót, mert kiderült, hogy évekkel ezelőtt kiskorúval folytatott szexuális viszonyt. A SafeSport vizsgálatának az ESPN birtokába jutott bizalmas összefoglalója szerint 

Kerry 2016-ban vagy 2017-ben több alkalommal alkoholt itatott egy 16-17 év körüli műkorcsolyázóval, akivel aztán szexuális kapcsolatot létesített.

Egyes vádak alapján Kerry egy 2016-ban rendezett partin egy másik sportolónőt is beleegyezés nélküli szexre kényszerített, ám erre egyelőre nincs elegendő bizonyíték. A jelentés szerint az utóbbi esetben a kétszeres országos bajnok és olimpiai bronzérmes Gracie Gold volt az áldozat.

Eltiltották Brendan Kerryt

A SafeSport honlapján azt állítják, az eltiltás még nem végleges, a vádlott élhet a fellebbezéssel, de az érvényben lévő szankciók értelmében Kerry számára tilos a részvétel az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottságának felügyelete alatt álló eseményeken. 

A 29 éves műkorcsolyázó a 2022-es pekingi téli olimpián is szerepelt, 2013 és 2019 között hét egymást követő nemzeti bajnoki címet nyert Ausztráliában,

egy időben pedig az Amerikai Műkorcsolya Szövetség tagja is volt.

A pekingi ötkarikás játékok után Kerry visszavonult a profi sporttól, majd a saját sportágában edzőnek állt Ausztráliában. A hírek szerint a vádlott nem reagált a telefonos megkeresésekre, de állítólag beleegyezett abba, hogy felhagy az edzősködéssel, amíg nem tudja bizonyítani ártatlanságát.

Beijing Winter Olympics:Figure Skating:Men Single Skating Free Skating
Brendan Kerry nagy bajba került
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság az ESPN-nek azt mondta, hogy szerda reggel értesült Kerry eltiltásáról, és további információkat kell gyűjtenie, mielőtt kommentálná az esetet, amelyet a"nagyon súlyos ügy" minősítéssel illetett.

A SafeSport összefoglalója szerint Kerry beismerte, hogy a 17 év körüli műkorcsolyázóval szexuális kapcsolatot létesített, ám azt állította, nem volt a tudatában annak, hogy a partnere kiskorú. A másik sportolónővel, Gracie Golddal folytatott viszonyáról pedig azt mondta, hogy mindketten beleegyeztek abba, hogy lefeküdjenek egymással.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!