Vágólapra másolva!
A négy aranyérmet hozó októberi, lisszaboni Eb után csütörtöktől vasárnapig Szkopjében folytathatja diadalmenetét a magyar kickbox-válogatott, amely ezúttal a light-contact, low-kick és thai-kick-box szabályrendszerek Európa-bajnokságán gyűjthet újabb érmeket.

A macedón fővárosba kedden megérkezett csapatban 31 versenyző kapott helyet, s közülük elsősorban a light-contactosok esélyesek a végső győzelemre is.

A múlt havi Eb-n semi-contactban némi csalódásra csak bronzérmet szerzett Debreczeni Dezső a hozzá közelebb álló szakágban vívhatja ki pályafutása nyolcadik Európa-bajnoki címét. Szintén favoritnak számít a két szombathelyi, az amatőröknél és profiknál is jó ideje verhetetlen Dancsó Zoltán, illetve az egy hónapja semi-contactban Európa-bajnok Marton Klára. Martonon kívül még duplázásra készül Pruzsinszky Ivett is, aki ugyancsak a kontinens legjobbja lett Lisszabonban.

"A hétvégén még a portugáliai produkciónál is jobbat várhatunk, pedig akkor a semi-contactosok négy aranyéremmel minden korábbi teljesítményüket felülmúlták. Csakhogy light-contactban még inkább nagyhatalomnak számítunk, így én Szkopjében 5-6 aranyat remélek, s egy-kettőt talán a másik két szabályrendszerben is elcsíphetünk" - mondta Leyrer Richárd, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke.