A 2008-as Stanley-kupa-győztes lett az NHL új lúzercsapata - videó

Detroit Red Wings, New York Islanders
A Detroit Red Wings sorozatban a nyolcadik mérkőzését veszítette el úgy, hogy pontot sem szerzett
Vágólapra másolva!
A Detroit Red Wings 4-1-re kikapott a vendég New York Islanderstől az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján, és sorozatban a nyolcadik mérkőzését veszítette el úgy, hogy pontot sem szerzett.

Az Islanders 2-1-es vezetést követően Jordan Eberle duplájával biztosította be a győzelmét, a 29 éves szélső korábbi 14 mérkőzésén nem tudott eredményes lenni a szezonban.

A detroitiak a tizedik egymást követő mérkőzésüket veszítették el.

Jaden Schwartz és Jake Allen vezetésével nyert a címvédő St. Louis,

amely ezúttal Chicagóban tudta lenullázni aktuális ellenfelét, a Blackhawkst. Schwartz góllal és gólpasszal, míg a vendégek kapujában Allen 38 védést mutatott be, és a szezonban először, karrierje során huszadik alkalommal zárt hibátlanul. A Blues sorozatban a negyedik győzelmét aratta.

A Sabres az első harmadban ötgólos előnyre tett szert, és a szezonban másodszor is magabiztosan győzte le a New Jerseyt. Október elején a Devils 7-2-re kapott ki Buffalóban.

Derek Grant két góllal vette ki a részét az Anaheim hazai sikeréből, amely 4-2-re győzte le a vendég Los Angeles Kings csapatát. Utóbbi idegenben sorozatban kilencedszer maradt alul.

A Vegas Golden Knights játékosa, Alex Tuch a negyedik percben már a második gólját lőtte a New York Rangersnek, amely a 27. percben négygólos hátrányban volt házigazdaként, és végül 4-2-re kapott ki.

Eredmények:
Detroit Red Wings-New York Islanders 1-4
Buffalo Sabres-New Jersey Devils 7-1
New York Rangers-Vegas Golden Knights 1-4
Chicago Blackhawks-St. Louis Blues 0-4
Anaheim Ducks-Los Angeles Kings 4-2