Így foglalta le az anyuka a gyerekeket néhány édességgel, kreatívan

2020.04.08. 09:55

Maradjunk otthon – halljuk mindenhonnan, mi pedig eleget is teszünk a kérésnek. Azonban mindez sokkal nehezebb gyerekekkel, nem egyszerű lefoglalni őket. Egy édesanya viszont nagyon kreatívan oldotta meg ezt a dolgot. Házi moziba invitálta a kicsiket.

Az édesanya hazahozta a moziélményt: a gyerekek két film közül választhattak, melyiket szeretnék megnézni. Ez azonban nem azt jelentette, hogy ingyen bejuthattak: zsebpénzükből ugyanúgy fizetni kellett az édesanya által készített jegyekért és persze az édességek sem voltak ingyen.

Minden jegy 5 dollárba (1600 forint), a finomságok pedig 3-5 (1000-1600 forint) dollárba kerültek.

Persze az anyuka különböző fogásokkal is készült a gyerekeknek, azonban tudta, hogy erre már nem lesz pénzük. Nagyon egyszerűen oldotta meg a kérdést: a gyerekek besegítettek a házimunkába.

Meg is osztotta ötletét a Facebookon:

Nem mehetünk moziba, tehát a mozit hoztuk haza. Annak érdekében, hogy megkeressék a pénzt a filmre, ki kellett takarítaniuk a szobájukat segítség nélkül.

Mindenki imádta az édesanya ötletét, több szülő is közölte, hogy biztosan ki fogják próbálni. Tehetünk mi is így! Készíthetünk otthon pattogatott kukoricát, házi csokoládét vagy müzlit, és azt szolgálhatjuk fel a házi mozi alkalmával. Izgalmas és szórakoztató program az egész családnak!

Forrás: pixabay.com

Házi popcorn

Hozzávalók:

  • kukoricaszemek
  • fűszerek ízlés szerint

Elkészítés:
Egy magas falú serpenyőbe öntsünk egy kis olajat, kezdjük el melegíteni.
Tegyük bele a kukoricaszemeket, sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint és aztán fedjük le.
Hagyjuk kipattogni és már fogyaszthatjuk is.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: