Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Korábban már találkozhattunk egy számítógépes játékkal, mely a Law and Order című TV-s sorozatot elevenítette fel. Ezt követte a Helyszínelők feldolgozása, és most ismét Lennie Briscoe és társai mindennapjaiban találhatjuk magunkat.
Vágólapra másolva!

Az első dolog, amiről tán érdemes említést tenni, az a fejlesztők azon kijelentése, mely szerint a játék mind a kezdők, mind az első résszel már ismeretséget kötött játékosoknak könnyebb lesz. Akik kipróbálták az előző epizódot, bizonyára már sejtik, hogy a program mely részére vonatkozik ez az ígéretes megjegyzés. Igen, a folytatásból kimaradt az időlimit, így nem kell állandóan az órát lesnünk az egyes esetek felgöngyölítése során.

Az időhatárral ellentétben szerencsére nem maradtak ki a filmsorozatból, valamint az előző részből megismert főszereplők. A Double or Nothingban is Lennie Briscoe detektívvel, valamint két segítőjével, Anita van Burennel és Serena Southerlynnel próbálhatjuk meg felgöngyölíteni a kusza bűnügyeket.

Akárcsak az első epizódban, a folytatásban is két fő helyszínnel fogunk a nyomozás közben találkozni. Az egyik helyszín az utca, ahol összegyűjtjük a bizonyítékokat, illetve kommunikálunk a megfelelő személyekkel, a másik pedig a labor, ahol Serena Southerlyn próbálja megfelelően elemezni az utcán talált evidenciákat.

Hogy könnyebben boldoguljunk mindkét területen, két különleges szakértelmet vehetünk fel. Az egyik szakértelem a bizonyítékgyűjtés, mely segítségével értelemszerűen könnyebben fogjuk észrevenni és begyűjteni a helyszíneken található bizonyítékokat. A másik skill a collaboration névre hallgat, és amolyan játékon belüli tippcsomagként szolgál. Hogy hány, és mennyire hasznos tippeket fogunk kapni, az attól függ, hogy mennyit jegyzeteltünk, illetve hány bizonyítékot gyűjtöttünk össze.

E kettő mellett megmaradtak az előző részből megismert szakértelmek is, melyek közül az interview érdemes mindenképpen kiemelésre. Ezt akkor fogjuk nagyon hasznosnak találni, hogyha a bűntény helyszínén szemtanúkat kell kikérdeznünk. Ha nem rendelkezünk evvel a képzetséggel, akkor rengeteg, a megoldás irányába előre nem vivő kérdés is felkerül a listára, melyről válogathatunk. Ha viszont van interview-ünk, akkor sokkal kevesebb felesleges kérdéssel fogjuk bombázni az amúgy is megviselt polgárokat.

Hogyha már van gyanúsítottunk, akkor berángathatjuk a feltételezett gazfickót az őrszobára, ahol megkezdődhet a kihallgatás. Ez nagyjából hasonlóképpen történik, mint a szemtanúk kikérdezése, és itt is nagy hasznunkra lehet az interview skill. Hogyha elegendőnek találjuk a bizonyítékokat, vádat emelhetünk a gyanúsított ellen, és ekkor kezdetét veszi a per. Itt lehetőségünk lesz a begyűjtött és elemzett bizonyítékok ismételt feltárására, valamint a szemtanúk, és más, beidézett tanúk kihallgatására. Persze az ügyvédek sem alszanak, így ha nem eléggé megalapozottak az evidenciák, vagy nem elég ügyesen hallgatjuk ki a tanúkat, a gyanúsítottat a bíróság fel fogja menteni.

A játék grafikájára azt hiszem, az elmegy megjelölés a leginkább találó. Semmi különösre ne számítsunk, de negatív irányba sem lóg ki a lóláb. Érdemesebb inkább a hanganyagra odafigyelni, mivel a három főszereplőnek az eredeti sorozat színészei kölcsönzik a hangjukat, és más, a szériában feltűnő színészek hangjaival is találkozhatunk.

A Law and Order II: Double or Nothing egy valószínűleg nem túl széles réteget céloz meg, és ez annak ellenére is igaz, hogy bizonyára leülnek a játék elé olyan ok is, akik nem kedvelik a kaland kategóriát, de szeretik a sorozatot. A program mindenesetre elég sokrétűre sikeredett ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni, ha más nem, egy-két bűntény megoldásának erejéig.

Rendszerkövetelmény:

RAM64 Mbyte RAM
VGA16 MB VRAM


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről