Valamivel később kiderül, hogy többen is vadásznak a bőrünkre. Az egyik például maga a Federal Bureau of Investigation, vagyis az FBI, aki speciel azt szeretné tőlünk megtudni, hogy miért is vettünk részt az elnök meggyilkolásában. A másik bagázs egy zsoldos csapat, akikről aztán ki sem derül eleinte, hogy mi a bajuk velünk, de a kulcs mindkét esetben a karunkon lévő tetoválás. A feladat tehát adott: először is tisztáznunk kell magunkat az elnök megölésében való részvétel vádja alól, másrészt meg kell mentenünk a bőrünket a zsoldosoktól, harmadrészt pedig nem ártana rájönnünk, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen.
Először vessünk egy pillantást a játék irányítására, illetve a kezelőfelületre. Ez meglehetősen egyszerű, ami el is várható egy first person shooter esetében. Mivel nem csak lövöldözni kell, az egérmutató annak megfelelően változik, hogy a kiválasztott tárggyal, vagy személlyel mit tudunk kezdeni. Ez nem újdonság, ilyesmivel találkozhatott a játékos például a No One Lives Forever második részében is.
Ami egyértelmű eltérés a NOLF2-hez képest az, hogy amíg Kate Archer művésznőnek nem sok babér termett, hogyha nem a lopakodós módszerrel próbált érvényesülni, addig Tizenhármas mester megteheti, hogy a kevésbé nőies eszközökkel, vagyis a shotgunnal és a gépfegyverekkel vág utat magának. Ez eléggé férfias megoldás, de igazából csak a dolgunkat nehezítjük meg. Sokkal jobban járunk, hogyha mégiscsak maradunk az árnyakban, és onnan csapunk le az utunkba kerülőkre. Ehhez számos fegyver áll rendelkezésünkre. Itt van mindjárt a távcsöves számszeríj, mely ugyan túl messzire nem hord, de közelről rendkívül hatékony és halálos. Kevésbé zajmentesek a gránátok, melyeket használva viszont szintén megtarthatjuk láthatatlanságunkat, lévén nem marad, aki felfedezne bennünket. A gránátok használatánál figyeljünk oda arra, hogy nemcsak megsebesítenek közelről, hanem látásunkat, sőt, hallásunkat is megzavarják egy időre.