Ezrek törölnék el a britek új megfigyelési törvényét

2016.11.29. 12:00

Tiltakoznak a britek a novemberben elfogadott  megfigyelési törvény ellen, már több mint százezren írták alá az Investigatory Power Bills eltörlését kérő petíciót.

Több mint 100 ezren írták alá az Egyesült Királyságban azt a petíciót, ami az új megfigyelési törvény eltörlését kérvényezi. Ugyan ez önmagában nem jelent sokat, de ennek eredményeként a brit parlamentnek legalább egy tárgyalást kell kiírnia.

A petíciót számos technológiai szakember aláírta, köztük a Google DeepMindnál dolgozó Nando de Freitas is, aki Twitteren osztotta azt tovább ezzel a szöveggel: "Ha érdekel a Nagy Testvér, az emberi méltóság és magánszféra pusztulása, akkor retweeteld ezt".

A brit parlament minden olyan petíciót megvitat, amit több mint 100 ezren írnak alá, de nagyrészének semmi hatása nincsen.

Sosem volt ennyire szélsőséges lehallgatási törvény Snowden szerintForrás: AFP

A valaha volt legszélsőségesebb lehallgatás

Az Investigatory Powers Act (IP Bill) nevű törvényt novemberben fogadta el a brit törvényhozás, de már a tervezetet is erősen kritizálták a jogi aktivisták.

Edward Snowden, az NSA egykori dolgozója, az amerikai lehallgatási botrány kirobbantója Twitterén azt írta: az új brit törvény a legszélsőségesebb megfigyelést teszi lehetővé, ami valaha volt a nyugati demokráciában, és sok autokratikus állam módszerein is túltesz.

Az új törvénnyel a brit kormány gyakorlatilag minden online adatra rá tudja tenni a kezét, és ehhez a netszolgáltatóknak is hozzá kell járulniuk. Legális keretet biztosít ahhoz, hogy a kormány eszközöket, hálózatokat és szolgáltatásokat hekkelhessen meg tömegesen.

A netszolgáltatókat arra kötelezhetik, hogy egy éven keresztül tárolják a felhasználók böngészési előzményeit és valamennyi személyes üzenetét, hogy kérés esetén ez is a hatóságok rendelkezésére álljon, és számos brit minisztérium is hozzáférhet.

A techcégek pedig nem értesíthetik a felhasználót, ha a titkosszolgálatok kikérik bizalmas adataikat. Emellett kényszeríthetők lesznek arra, hogy feloldják a titkosított dokumentumokat, és még a termékeik megjelenése előtt tájékoztatni kell a kormányt az összes biztonsági funkcióról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK