Elvágta a traktor a kábelt, leállt az internet egész Zimbabwében

2017.12.09. 16:10

Zimbabwében közel az egész ország internet nélkül maradt öt órára. Ráadásul még csak nem is éjszaka, hanem a nap közepén, körülbelül déltől kezdve. Ehhez a katasztrofális eseményhez két szerencsétlen tényezőnek is be kellett következnie.

Egyrészt egy traktor valamilyen úton-módon átvágta a Liquid Telecom fő gerinchálózatának optikai kábeleit, ami azért nem túl kellemes dolog, mert az említett vállalat egyébként a zimbabwei internetpiacon 81,5%-os részesedéssel rendelkezik, ráadásul más szolgáltatók is bérelnek tőle sávszélességet.

De ez még nem minden. Pontosan ugyanekkor ugyanis a városi tanács tagjai (állítólag véletlenül) átvágtak egy másik kábelt is, Kuwadzanában, az ország fővárosának (Harare) egyik külső kerületében. Ez a kábel a TelOne szolgáltatóé főkábele volt, ami a Liquid Telecommal együtt az ország 96,5%-át fedi le.

Képünk csak illusztráció, nem ez a traktor volt a tettes.Forrás: Mahindra

Ez  azt jelentette, hogy nap közben nem volt internet a kormányhivatalokban, a vállalatoknál, az otthonokban, de mégis a mobiltelefonos szolgáltatások is akadoztak, a közösségi média pedig nyilván erre az időre többnyire eltűnt. És ez már Zimbabwéban is nagy probléma: míg 2010-ben mindössze a lakosság 5%-ának volt hozzáférése az internethez, addig ez mostanra már 50%.

És habár az internethozzáférés bővülése dicséretes, a zimbabwei kormány azért alaposan rátelepszik a dologra, és igyekszik nagy komoly kontroll alatt tartani az ország internetszolgáltatóit és internetes infrastrukturáját. Éppen ezért merül fel, hogy esetleg maga a kormány okozta a leállást, mint ahogy arra egyébként Afrikában számos (több mint hatvan) példát lehetett látni idén olyan országokban, mint Kamerun, Egyiptom, vagy Kongó. Jelenleg azonban úgy tudni, hogy nem ez a helyzet: a szolgáltatók beszámolói is azt látszanak megerősíteni, hogy tényleg "technikai probléma" volt.

Nem ez az első eset, hogy egy kábel átvágása komoly problémákat okoz egy országban. 2011-ben történt, hogy egy 75 éves asszon Grúziában fémhulladékot gyűjtögetett, miközben sikerült valahogy átvágnia a gerinchálózatot, aminek következtében a szomszédos Örményország lakosságának 90%-a internet nélkül maradt fél napra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!