Újabb érdekességek derültek ki a Redmi K20 csúcsmobilról

2019.05.25. 06:24

Hetedik-generációs képernyőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasóval jön az okostelefon, amiről egy képet is kiadott a Redmi.

A Redmi május 28-án mutatja be a K20-as csúcsmobilját (amiből Pro verzió is lesz elvileg), és a cég magától osztja meg az érdekességet, már a bemutató előtt.

Azt már megerősítette a kínai gyártó, hogy a K20 48 megapixeles fő kamerát, Snapdragon 855-ös lapkát, 960 fps melletti lassított videofelvételi módot és 4000 mAh-s akkumulátort kap.

Forrás: Redmi

Mindezek után azt is elárulta, hogy már hetedik-generációs képernyőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasót használ a K20-ban. Ez 100 százalékkal nagyobb területen érzékeny, 30 százalékkal pontosabb, a szkennelési terület pedig 15 százalékkal nagyobb. A DSP gyorsítótechnológiának hála a feloldási sebesség 10 százalékkal gyorsul.

A Redmi egy fotót is megosztott időközben a készülékről, amelyből kiderül, tényleg felugró kamerát kap a szenzorsávoktól mentes modell. A készülékek 18 és 27 wattos gyorstöltést támogatnak majd, a hátlap pedig színátmenetes lesz.